Prof. Dr. Biró György

közegészségtan szakorvos

1952-ben avattak orvosdoktorrá, „summa cum laude” minősítéssel. Kandidátusi értekezésemet, amelynek témája a bakteriofágok szerepe a víz egészségügyi minősítésében volt, 1959-ben védtem meg. 1959-ben megszereztem a közegészségtan és járványtan szakorvosa képesítést. Ugyanebben az évben letettem az üzemorvosi vizsgát, amelynek alapján 1969-ben, amikor ezt bevezették, szakorvoslettem üzemorvostanból.

 

1972-ben címzetes egyetemi docensi címet kaptam a SOTE Közegészségtani és Járványtani Intézetében, több éves oktatási munkám elismeréseként.

 

1975. július 1.-ével a POTE Közegészségtani és Járványtani Intézetének igazgató egyetemi tanárává választottak meg, illetve neveztek ki. 1978-ban védtem meg a betegellátás higiénés kérdéseivel foglalkozó doktori értekezésemet és így megszereztem az orvostudomány doktora tudományos minősítést. 1981-ben az Egészségügyi Minisztérium meghívott az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgatójának.

 

Ezt a beosztást 1982. január 1. és 1985. december 31. között töltöttem be. 1986. január 1.-től, ezen feladat változatlanul hagyása mellett, kineveztek az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) főigazgató főorvosának. 1991. szeptember 1.-től 1998. november 5.-ig, nyugállományba vonulásomig, ismét csak az OÉTI főigazgató főorvosi teendőit láttam el. 1982. január 1. és 1998. június 30. között az Orvostovábbképző Egyetem, majd ennek jogutódja, a „Haynal Imre” Egészségtudományi Egyetem (HIETE) tanára voltam.

 

Először az Élelmezésegészségtani, később ezzel együtt a Közegészségtani és Járványtani és végül a kettő összevonásával létrehozott Közegészségtani Tanszéket vezettem. 1998-tól önálló táplálkozás-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági szakértőként dolgozom. Előkészítettem és irányítottam az 1985 ősze és 1988 tavasza között elvégzett Első Magyarországi Reprezentatív Táplálkozási Vizsgálatot.

 

1992 – 1994 között hasonló jellegű, de sokkal kisebb méretű vizsgálatot szerveztem Budapesten és 11 megyében, mintegy 2500 személy bevonásával, a változások kiderítésére. Részt vettem az EU 5. keretprogram táplálkozási adatfelvétel egységesítését célzó EFCOSUM projektjében, egy munkacsoport vezetőjeként. Eddig több mint 300 cikkem, 9 könyvem, 26 könyvrészletem, 5 egyetemi jegyzetem, 5 egyetemi tankönyvfejezetem jelent meg. Mintegy 300 tudományos előadást tartottam. Közleményeim magyarul, angolul, németül, oroszul és franciául jelentek meg, és előadásaim is ugyanezeken a nyelveken hangzottak el.

 

A 63 tagországot tömörítő International Union of Nutritional Sciences (IUNS) 1993-ban Adelaide-ben- a világon az elsők között – tiszteletbeli taggá („Honorary fellow”) választott. Az ÖsterreichischeGesellschaft für Ernährung (ÖGE) 2004-ben választott tiszteletbeli tagjává. 1999-tól alelnöke vagyok a MTA Kémiai Tudományok Osztálya Élelmiszertudományi Komplex Bizottságának, tagja e szervezet Táplálkozástudományi Munkabizottságának, amelynek 1985-1999 között elnöke voltam.

 

A Magyar Táplálkozástudományi Társaság tiszteletbeli elnöke, a Magyar Élelmiszer-higiénikusok Társaságatiszteletbeli társelnöke, az Egészséges Magyarországért Egyesület vezetőségi tagja, illetve a „Szívbarát” élelmiszerek Tanúsító Testületének elnöke vagyok. A Magyar Tudományos Akadémia választott közgyűlési doktor képviselője voltam, két periódusban (Kémiai Tudományok Osztálya).

 

Tagja vagyok az Internationale Stiftung für Ernährungsforschung und Ernährungsaufklärung és aEuropean Academy of Nutritional Sciences szervezetének. Szerkesztő bizottsági tag vagyok a következő folyóiratoknál: Acta Cardiologica (Belgium), Acta Alimentaria (MTA, Budapest), Élelmiszervizsgálati Közlemények.

Forrás: