Dr. Pándy Mária

szexuálpszichológus

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát végeztem az érettségi után, de éreztem, hogy nem a gazdasági élet az én utam. Már a középiskolában nagyon érdekelt a pszichológia, mert az osztályfőnököm, Mohás Lívia, éppen akkor járt erre a szakra és sokat mesélt tanulmányairól az osztályfőnöki órákon, magatartásával jó példát mutatott a kiegyensúlyozott, harmonikus személyiség példáját. A Főiskolán nagyszerű pszichológia tanárom volt Király József személyében, aki lelkesedett az emberért és annak minden tulajdonságát szerette volna megismertetni velünk. Minden órája élmény volt!

 

Kísérleteztünk, teszteket töltöttünk ki. Sikerült bekerülni diákmunkára az ő laboratóriumába, ahol végleg "eljegyeztem magam" a pszichológiával. Harmadik próbálkozásra vettek fel az ELTE Pszichológia szakára! Én tényleg megbecsültem, hogy egyetemre járhatok. Közben megszületett a fiam, úgyhogy a nevelés-lélektani gyakorlatokhoz otthon volt egy megfigyelhető "kísérleti alany". Nem is tudta, mennyit segít! Hát még azzal, hogy egy nagyon békés kisbaba volt, aki hagyta a mamáját  ) tanulni. (Azért vele is foglalkoztam!

 

Az egyetemen Dr. Lux Elvira szexuál-pszichológiai speciális kollégiuma keltette fel az érdeklődésemet. Hát még, amikor egy-egy dolgozatom után azt a véleményt kaptam tőle, hogy tehetséget lát bennem a szakma iránt! Megengedte, hogy az egyetem elvégzése után bejárjak hozzá gyakorlatra a Klinikára. Ez volt az igazi tanulás! Minden esetet megbeszéltünk, kiértékeltünk, elmagyarázta, miért hallgatott, vagy miért kérdezte, amit kérdezett.

 

1992 óta tartok tréningeket, kezdetben dr. Barlai Róbert irányításával, majd önállóan is. Több mint 100 csoportot vezettem. Tapasztalataimat ma már én adom tovább a fiatal trénereknek. 2002 óta tanítok pedagógiai pszichológiát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.

 

1986 óta fogadok pácienseket, és most már a saját tapasztalatomra is tudok támaszkodni. Ezen kívül elsajátítottam a hipnózist, az agykontrollt, az NLP-t, a tranzakcióanalízist és a tréningmódszert. Érdekel a Reiki és bármi, ami "segíteni tud nekem abban, hogy segíteni tudjak az embereknek abban hogy segítsenek saját magukon." Ahogy Jung mondta. 20 éves szexuálpszichológusi munkám során híven követtem azt, amit dr Lux Elvira olyan szépen megfogalmazott "Férfisorsok" című könyvében:

 

"A patiens és a terapeuta kapcsolatának lényege, hogy a kezelő elfogadja patiensét, ha nem is egészen olyannak, amilyen kezdetben, hanem olyannak, amilyenné válhat közös munkájuk alatt. A patiensnek azt kell éreznie, hogy őszinte érdeklődéssel, sőt lelkesedéssel foglalkoznak vele."

 

A terapeutából sugározni kell a pozitív életérzésnek, annak biztos tudatában kell lennie, hogy a kezelés sikerül. Nem bizonytalankodhat, yatrogén ártalomnak tartom, ha szörnyülködik, hogy ez milyen nehéz eset, nem sok a remény stb. Azt viszont elmondhatja, hogy a patiens nincs egyedül problémájával, ez másokkal is előfordult már. Meg lehet említeni megjavult eseteket, ez mind növeli a patiens reményét és bizalmát.

 

A patiensnek éreznie kell, hogy olyan légkör uralkodik közte és a terapeuta között, ahol szabadon, gátlás nélkül kimondhatja rejtett, titkos gondolatait, vágyait. Ahol megengedheti magának, hogy olyan legyen, amilyen. Több kutató vallja, hogy a kezelés sikere sokkal inkább függ a pszichológus személyiségétől, mint az alkalmazott terápiás technikától.

Forrás: