Dr. Molnár György

belgyógyász

Dr. Molnár György az Empátia Biomed Gyógycentrum (Dohányzásellenes Központ) igazgató főorvosa. Diplomáját 1978-ban Leningrádban a Kirov Katonaorvosi Egyetemen szerezte. Katonaorvosként öt évig Székesfehérváron, majd 1983-tól Budapesten, a Magyar Honvédség Központi Honvédkórház belgyógyászati szakrendelőjében teljesített szolgálatot. 2001-ben 30 éves szolgálati viszony után alezredesként vonult nyugdíjba, az MH Egészségvédelmi Intézet Alkalmasságvizsgáló osztályainak főorvosaként.

Általános szakorvosi, belgyógyászati, foglalkozás-egészségügyi szakvizsgákkal rendelkezik. 1996-ban megalapította az Empátia Biomed Bt-t, majd 2000-ben a Magyar Biofizikai Orvosi Társaságot (MABOT), amelynek azóta is főtitkára.

1995 óta foglalkozik a biofizikai orvoslással, ezen belül a szenvedélybetegek, a dohányosok megsegítése a fő tevékenysége. 2000-ben Szegeden vizsgát tett hagyományos kínai orvoslásból (HKO). 2007-ben a CEDH 2 éves klinikai szemléletű homeopátiás tanfolyamát végezte el.

2009-től az Új Medicina (GNM) konzulenseként, illetve a Nemzetközi CoD Rák Információs és Prevenciós Kutatási Központ Kiemelten Közhasznú Alapítvány mellett a CoD Gyógyultak Klubjának szakértő orvosaként tevékenykedik. 2009-től az ODE (Országos Dohányfüstmentes Egyesület) megbízott főtitkára.

A Magyar Diabetológiai Társaság, a Magyar Hypertóniai Társaság, a Humán Egészségügyi Magánszolgáltatók Egyesülete (HEME), a Kor Kontroll Társaság, az Amerikai Magyar Orvosszövetség (AMOSZ), a Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesületek Társasága (KÖVET) tagja. 1998-tól 10 éven át képviselte Magyarországon a német BICOM 2000 biorezonanciás diagnosztikai és terápiás készülék gyártóját, a Regumed GmbH-t.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.