Túl sok mozgás mellett is kialakult a köszvény

Dr. Zsiska Beáta nem először találkozott köszvénnyel, de a páciens életkora és életvitele miatt mégis meglepte a betegség. Egy 26 éves páciensén keresztül mutatja, hogy milyen alattomos betegség a köszvény, amely az aktív életmódot folytató fiatalokat sem kíméli. 

26 éves fiatal férfi beteg keresett fel köszvényes panaszaival. A fiatalember katona, aki több alkalommal szolgált külföldön pl. Afganisztánban. Életmódjában fontos szerepet tölt be a mozgás és a megfelelő táplálkozás. Így meg is lepett, hogy egy olyan betegséggel keres fel ilyen fiatalon, amit inkább egy keveset mozgó, húst, alkoholt szívesen fogyasztó, elhízott középkorú páciensnél gondolna a szakember. Régen ez a gazdagok betegsége volt, mert a fokozott húsfogyasztás hatására, annak lebontásakor a szervezet egy purin nevű anyagot szabadít fel, amiből húgysav keletkezik. Ha ennek szintje megnövekszik a vérben, vagyis koncentrációja nő (pl. amit fokozhat, ha nincs elég folyadék, ami felhígítsa és segítse a veséken keresztül történő kiürülést) főként az alacsonyabb keringésű területeken, akkor kristályok formájában kicsapódik és gyulladást okoz egy vagy több ízületben vagy annak környezetében.

lábfájás

A fiatalembernek az első pár évben 1-1 alkalommal jöttek ki emelkedett vér húgysavszint mellett a típusos köszvényes ízületi gyulladás tünetei éjjel vagy hajnalban valamelyik nagylábujján (vörös duzzanat, melegség a gyulladt ízületnél, fájdalom és mozgáskorlátozottság az érintett területen). Ez a pár alkalom kiesés eleinte nem gátolta a munkájában, de hiába tartotta be a szigorú diétát, fogyasztott megfelelő mennyiségű folyadékot, szedte a korábban beállított gyógyszert az utóbbi 1 évben már szinte minden második hónapban jelentkeztek ezek az ízületi gyulladással járó rohamok. Azzal keresett fel, mit tudna még tenni, hogy a rohamok gyakoriságát csökkentse a diéta betartása, elegendő folyadék fogyasztása és a megfelelő gyógyszer szedése mellett.

A páciens leleteit megnézve (kizárhatóak voltak az egyéb eredetű köszvényes betegségek pl. gyógyszerek, pikkelysömör, daganatos megbetegedések) és megvizsgálva összeállt a kép. A folyamatos napi edzések és fizikai terhelés mellett kevés időt fordítottak, az izmok regenerálódására, nyújtásra, masszázsra. A fizikális vizsgálattal jelentősen kötött és nyomásra érzékeny izomkötegeket lehetett tapintani a talpon és a lábakon, ami jelentősen hozzájárulhatott, hogy éjszakai alvásnál ahhoz, hogy amikor a keringést nem segíti az izmok pumpa funkciója, az lelassuljon.

A vérben lévő húgysav szintje helyileg így bekoncentrálódhat és megemelkedhet, ami a kristályok kicsapódásához és gyulladáshoz vezet. Terápiás lépésként így a legfontosabb feladat az volt, hogy masszázzsal és önmasszázzsal fellazítsuk a feszes és kötött izompólyákat és izmokat. Ezzel optimalizáljuk a láb keringését nyugalmi helyzetben is, hogy kivédjük a kristályosodást elősegítő helyi tényezőket. A páciens rohamai jelentősen lecsökkentek, ahogyan a terápiával haladtunk előre. Amit még tapasztalt, ha stressz helyzetben van, ami az izmok tónusára is kihat, akkor ismét jelentkeznek fájdalmak, de azok 1-2 napos gyulladáscsökkentő szedése mellett gyorsan rendeződnek.

Minden köszvényes beteg esetén fontos az elsődleges és másodlagos okok kizárása és tisztázása, utána lehetséges a helyi tényezőkben (ph, hőmérséklet, dehidráció, koncentrációt fokozó tényező) való gondolkodás, ami fokozhatja a kristályok kicsapódását.

Forrás:

Miket használtam a megoldáshoz?