Tóth Gabi: “Az agykontroll segített a pánikbetegségemen”

Tizenhárom-tizennégy éves koromban volt az első pánikrohamom: egy elég nagy trauma, egy haláleset volt a közvetlen közelemben, amit nem tudtam feldolgozni. Nem sokkal ezután nyugodtan kávézgattam, amikor hirtelen azt éreztem, hogy meg fogok halni – de nem tudtam, hogy mitől. Zsibbadt a karom, nem kaptam levegőt, szörnyű volt. Azonnal hívtam anyukámat.

Elmentem orvoshoz, ahol elmondták: semmi fizikai bajom nincs, viszont pánikbeteg vagyok.

A pánikbetegségből sohasem lehet kigyógyulni, de kezelhető, így nem jönnek elő a rohamok. Én 2010 óta nem éreztem pánikrohamot.

A pánikrohamok nem feltétlenül azért jönnek elő, mert pánikbeteg az ember, hanem mert pontosan attól retteg, hogy mikor jöhet elő újra. Ezért én elvégeztem egy kétéves agykontroll tanfolyamot, és egy természetgyógyász segítségét is kértem, hogy legyőzzem a rohamokat.

Forrás, fotó: RTL Klub

Forrás:

Miket használtam a megoldáshoz?

Egy válasz

  1. Kovács Zoltánné Manci

    A fiatalságnak szeretném üzenni, hogy nagyon idős vagyok már és fiatal korom óta pánikbeteg vagyok . . .
    Huszon évesen jött az első ilyen rohamom, de nem tudom mi váltotta ki, mert pl. ma is volt egy 2 órás rohamom, pedig semmi, de semmi okom nincs rá. . . Szép nagy családom, mind rendezett körülmények között él, nincs egy fillér adósságunk sem, még mindketten meg vagyunk egymásnak, kisebb nagyobb bajaink vannak egészségileg pl. nekem ingadozó vérnyomás, de nem ez a kiváltó ok az biztos…
    Masszírozom kezem, lábam, tenyerem, talpam minden zónáját, hogy lekössem magam és talán segít is . . .
    Csak azt tudom üzenni a fiatalságnak, tartsanak ki és tanulják meg segíteni magukon. Olvassanak el minden erre vonatkozó cikket, éljenek egészségesen . .
    De úgy érzem itt valami megoldást ajánlanak, azt pedig fogadják el . .
    Nekem nincs sajnos drága gyógymódokra pénzem . .
    Üdvözlöm az egész segítő tábort.
    Tiszelettel Manci néni
    Voltam már beutalva ez miatt az Újpesti SzTK felső emeletére, a “Bajmegállapító” akkor úgy hívták . . . Voltam többször kórházban egy-egy hétre, sőt voltam egyszer Intenzív osztályon is, mert azt mondta a mentős, hogy nem egyértelmű ez a nagyon gyors szívverés és az is össze -vissza . . . Volt, hogy rám tettek egy műszert 24 óra hosszára, azzal aludtam is, de akkor nem történt semmi . . . Pár óra multán, van mikor 1 – 2, de volt már 4 óra hosszú rosszullétem is és ezzel persze a halálfélelem is ott van, mert minden pillanatban úgy érzi az ember, hogy vége van, nincs tovább. . . Feküdni nem tudok, fönt lenni már fáradt vagyok . . .Hideg vizet eresztek a csuklóimra és a tarkómat is bevizezem, nyugtatót veszek be . . . régen Valeriánát, ma Xanax ot . . .Fiatal koromban nem mertem színházba, Moziba menni, de ha még is akkor csak is a szélső székekbe. . . Nem tudtam buszozni, villamosozni, mert amint láttam, hogy nincs ülőhely pánikba estem . . Jött rám utcán, jött rám vendégségbe, vagy éppen nálunk voltak vendégek, de sokszor előfordul, hogy a legmélyebb álmomból arra ébredek, hogy jön a rosszullét . . .
    Már nem félek annyira, mert 79 éves leszek ebben a hónapban, egyszer valamiben meg kell halni és sok fiatal rokonomat elkísértem már a temetésén . . Nem a haláltól félek, csak MEGHALNI A FÉLEK . . .
    Olvasom a sok fiatalt és sajnálom őket, mert úgy érzik nem fognak megöregedni és az borzasztó. Mindig attól rettegni, mikor, hol ér utol a rosszullét

Válaszolj