Fogóval született a kislányom

A férjemmel öt év együttélés után házasodtunk össze, és akkortól úgy gondoltuk: készen állunk a családalapításra. Nem görcsöltünk rá a dologra, de mindig izgatottan vártuk, mikor látunk két csíkot a teszten. Sajnos nem alakultak túl gyorsan a dolgok, de majdnem két év után végre várandós lettem!

A terhességem idején minden rendben zajlott; bár az elején én is átestem az émelygős, majd a nagyon fáradékony korszakon. A vége felé pedig néha bedagadt a lábam, de összességében nem panaszkodhattam. Az utolsó hónap a babaszoba kialakításával, festéssel, takarítással, nagy rendezkedéssel járt. Ez indította meg a szülést a vártnál 2 héttel korábban…

Az egyik délután létráztam, pakolgattam, jól éreztem magam. Éjjel 1-kor enyhe görcsökre ébredtem. Jósló fájásokra gondoltam, hiszen azok már korábban is előfordultak. Ám egyre erősebbek lettek, és rendszeressé váltak. A férjemmel reggelig vártunk, majd bementünk a kórházba. Onnan azonban hazaküldtek, mert még csak 1-2 ujjnyira volt nyitva a méhszáj. A délelőttöt nagy izgalomban vajúdtam végig otthon, a férjem sokat segített és mérte az időt. Sokáig elég elviselhető volt a fájdalom, de dél körül már semmi sem volt jó, és újra elindultunk a kórházba. A szülés az utolsó stádiumába ért, az autóban már nem tudtam visszatartani a tolófájásokat. Szerencsére gyorsan beértünk, megvizsgáltak, és mivel teljesen ki voltam tágulva, ezért azt gondoltuk, hogy már csak pár perc választ el bennünket attól, hogy kezünkben tartsuk a kislányunkat. Ekkor körülbelül 1 óra lehetett, és nem sejtettük, hogy a nagy küzdelem még csak most kezdődik.

Hiába nyomtam, a baba mindig visszacsúszott. Órákon keresztül, a végkimerülés határáig próbálkoztunk, kaptam oxytocint, néhány fájást megvártunk, vagy helyzetet változtattunk, és csak utána nyomtam, de semmi sem vezetett eredményre. Rengeteg orvos volt körülöttem, és már a császárról beszéltek, illetve azt mondták, hogy előtte még megpróbálkoznak a fogóval, hiszen nagyon elfáradtunk, a kislányomnak egyre lassabb lett a szívverése. A férjemmel két dolgot szerettünk volna elkerülni: a császárt és a fogós szülést.

A papírok aláírása után epidurális érzéstelenítést kaptam, ami maga volt a mennyország. Ekkortól már szinte pillanatok alatt történt minden; hatott az érzéstelenítő, nyomnom kellett – amit csak emlékezetből tudtam, hiszen semmit sem éreztem – és fogó segítségével megszületett a kislányunk.

Sokáig varrtak, de akkor nem éreztem belőle semmit. Az első napokban nagyon fájt a varrás helye, semmilyen helyzetben nem volt jó. Néhány nap múlva már elviselhetővé vált, de hetekig tartott, mire igazán felépültem, a derekam pedig hónapokig fájt.

Az első időszakra egy egybefüggő masszakén emlékszem vissza, mert bár anyukám hat hétig nálunk volt, és rengeteget segített, de egybeértek az etetések, a mosások, a sírások, a büfiztetések. Szinte pontosan három hónapos koráig eléggé hasfájós volt, és sokszor éreztem szomorúnak és elkeseredettnek magam, amiért nem tudok segíteni rajta, ha sír. Szerencsére ez az időszak már a múlté, és bár akkor is élveztem a babázást, de azóta tényleg öröm minden pillanat, mert egy csodálatos, okos gyermekünk van, aki napról napra fejlődik, mosolyog és boldoggá teszi az életünket.

Mondd el Te is a történeted!

Minden megosztott információ reményt, segítséget, tippet adhat valakinek a gyógyulásra. Oszd meg velünk történeted, megoldásod a felépülésre, hogy embertársaid erőt meríthessenek általa saját gyógyulásukhoz. Segítsd történeteddel mások gyógyulását!
  • Órák? Napok? Hetek?
  • Azért szeretnénk, hogy megadd az email címedet, mert így be tudunk azonosítani, és el tudjuk neked küldeni amikor a cikkedet kipublikáltuk.
    Így megkaphatod a legújabb történeteket és megoldásokat heti válogatásban!
  • Légyszíves írd be a fent található karaktereket!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Forrás:

Miket használtam a megoldáshoz?

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.