„Egyszerűbb volt a megoldás az ekcémára, mint hittük”

0-5 év közötti a gyermekünk.

Három év szenvedés és természetesen rengeteg drága krém, fürdető kipróbálása után találtuk meg a megoldást az ekcémára.

A sok-sok feleslegesnek bizonyult próbálkozás után rájöttem, hogy valamilyen mosópor gél formájában, valamint öblítő helyett 1 deciliter 20 százalékos ecet semlegesíti az összes mosószer maradványt. Fürdéskor a kecsketej szappan vált be, azóta nincs szükség minden este testápolóra. Eltűnt az ekcéma, mintha nem is létezett volna. A módszert csak ajánlani tudom!

Az ekcéma nagy, vörös, viszkető, pikkelyszerűen hámló foltokkal jár, melyek főként a test hajlataiban jelentkeznek – vagyis a kézen, arcon, fejbőrön, csuklón, a térd mögött és a könyök előtt. Egy vissza-visszatérő betegségről van szó, melynél jellemző a bőr vizenyője, ödémája. Ekcémának tekinthető a krónikus, elhúzódó bőrgyulladás és a hólyagképződéses dermatitis is – jegyzi meg a szerkesztő.

Ekcéma esetén a következő tünetek a leggyakoribbak: bőrpír, duzzanat, kiemelkedő göbök, nedvedzés, egyre növő, majd szétfakadó hólyagok. Pörkképződés, hámlás egyaránt jellemzi az ekcémát a viszketés mellett. Mivel a páciens állandóan dörzsöli, vakarja a viszkető felületeket, a bőr jellemzően meg is vastagszik.

Vitaminok és táplálék-kiegészítők egyaránt enyhülést hozhatnak az ekcémára, de lehet őket kombinálni is a problémára ajánlott gyógyszerekkel – jegyzi meg a szerkesztő. Javasolt a ligetszépeolaj vagy a halolaj használata, az E-vitamin, belsőleg a cink és a szőlőmagkivonat is nagyon hasznos tud lenni. Száraz bőrfelületen tanácsos a kamillás krém, az édesgyökér-krém alkalmazása. Ha azonban a bőr nedvedzik, a gyógynövény főzeteket érdemes rajtuk kipróbálni. Élelmiszerek tekintetében ekcéma esetén kerülni kell az olyasmit, ami súlyosbítja a tüneteket az allergiás reakció kiváltásával – tipikusan nem tesz jót a tej, a tojás, a csoki és a diófélék.

Forrás:

Miket használtam a megoldáshoz?

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.