Orrfújásleckék gyerekeknek és szülőknek

Az orrszívó porszívó elkerülése végett Dr. Neuwirth Tamás ad néhány praktikus tanácsot az édesanyáknak.

Az orrfújás helyes elsajátítása sokszor a cipőfűzés nehézségével vetekszik. A helyes orrfújás megtanításával számtalan későbbi betegségtől óvhatjuk meg a gyerekeket. A szülők feladata a megfelelő technika elsajátíttatása. Általában másfél, 2 éves korától fogva kezdi el önállóan fújni az orrát, de vannak szülők, akik még ekkor is besegítenek. A gyerektől is függ, mennyire gyorsan lesz önálló.

A kicsik többsége még a száján veszi és fújja ki a levegőt, az orrát szinte nem is használja. Ezért nehéz megtanítani az orrfújást. Egyes szülők a kicsi száját befogják az egyik kezükkel, hogy ne tudjon azon keresztül kifújni levegőt, így az orrán át távozhat. Az orron át távozó levegőt egy asztalra helyezett toll elfújásával lehet bemutatni a picinek.

Orrfújás közben az orrnak csak az egyik nyílását szabad egyszerre befogni, majd kifújatni a levegőt, aztán a másik nyílást befogni, s a szabad orrlyukon fújatni egyet. A műveletet állva kell csinálni.

Ha mind a két nyílást befogjuk, az orrban lévő váladék a nyomás miatt felpréselődik az arcüregbe, valamint a középfülbe, ami nagyon könnyen arcüreggyulladást, vagy középfül-gyulladást okozhat. A két orrlyuk nyitottságát nem szabad túl gyorsan sem váltakoztatni, amit a gyerekeknél eléggé gyakran láthatunk. El kell magyarázni nekik, hogy az nem jó úgy, s mutassuk meg a helyes technikát.

A szipogás is káros, mikor a lurkók nem használnak zsebkendőt, hanem mindig visszaszívják a váladékot. Egyrészt a szipogó csemete környezete számára nagyon irritáló tud lenni, másrést a gyermek negatív nyomást hoz ezzel létre az orrüregben, így a váladék feljutása az arcüregekbe, a középfülbe gyulladáshoz vezet. A szülőnek le kell szoktatnia erről gyermekét.

Forrás: