Eszem éles, eszem vág – az agykontroll nem is olyan nehéz?

Domján László agykontroll oktató hangsúlyozta, nem szabad „bebeszélni” magunknak, hogy rossz a memóriánk, mert tényleg az lesz. Az agykontroll önfejlesztő módszere bizony kitartást igényel.

Gyakran megesik, hogy elfelejtünk a régen történt eseményeket, telefonszámokat esetleg neveket. Nem feltétlen arra kell gyanakodni, hogy öregszünk egyszerűen csak nem a megfelelő módon működik a memóriánk. Domján László agykontroll oktató első tanácsa a memóriajavításra, hogy figyeljünk a szavainkra.

Mi is ez pontosan?

Az agykontroll egy tudományosan megalapozott, egyszerű önfejlesztő módszer, ami lehetővé teszi, hogy fejlesszük memóriánkat és sikeresebben oldjuk meg a problémáinkat. Ez a módszer alkalmas továbbá a stressz levezetésére, az alvászavarok megszűntetésére, az időzített (óra nélküli) ébredés elsajátítására, a felfrissülésre, a fejfájás megszűntetésére, a hatékonyabb tanulásra, a a fájdalom uralására, rossz szokásaink elhagyására, az intuíció (megérzőképesség) fokozására.

Három szabály: szavak, agy és test

„Ne mondjuk azt, hogy rossz a memóriánk. Az agyunk számára a gyakori szavaink szó szerint végrehajtandó utasítások.” – magyarázza Domján László – „Találkoztam egy hölggyel az egyik tanfolyamon, akinek gyakori szófordulat volt, hogy orrvérzésig dolgozok. És nagyon gyakran vérzett az orra.” Amióta a hölgy leszokott ennek a szófordulatnak az ismételgetéséről már nem vérzik az orra.

Domján László egyik testvérének is rossz volt a memóriája. A matematika-fizika szakos tanár, elkezdte mondogatni, hogy „Eszem éles, eszem vág, mindent bevés, előránt.” Ennek hatására – lassan ugyan – de folyamatosan javult a memóriája.

Egy másik hasznos tanács, hogy érdemes dolgoztatni az agyat. Ahogy múlnak az évek sokan eltespednek. Az oktató verseket tanul, fejben adja össze a számokat, de nagyon jó a sakkozás, kártyázás, rejtvényfejtés.

A harmadok nagyon fontos dolog, hogy érdemes edzeni a testet. Vizsgálatok szerint a rendszeres testmozgás öt évvel fiatalabb állapotban tartja az érrendszert.

Hogy jegyezzük meg a neveket?

Domján László tanácsa a nevek megjegyzésére egyszerű. Amikor valaki bemutatkozik kérdezzünk vissza. „Hogy mondod? Szabó János?” Ez után egy olyan dologra gondolunk, ami kapcsolódik a szabó szóhoz. Ennek kapcsán egy képi asszociáció, képzettársítás alapján fog később eszünkbe jutni a név.

Forrás: