Személyi masszőr egy ágyban!

A távol keletről érkezett csodamasszőr egy ágyba költözött. Érdemes kipróbálni, akár otthon is. Szeretnél belőle egyet hazavinni?

Az emberi kéz olyan hatalom, melyet évszázadokig a gyógyítás legfőbb eszközeként használtak. Az idő múltával a mozdulatok finomodtak. Csupán pár ujj elég volt ahhoz, hogy gyógyulást adjon a beteg testnek. Akupunktúrával és akupresszúrával emberek ezrei tartották karban egészségüket. Az ujjak később szikét és egyéb eszközöket ragadtak, de egy dolog nem változott: a gyógyító szerszámokat irányító kezek végzett orvosok, és szelíd gyógymódokat követő szakemberek maradtak.

Ám a távol-keleti gyógymódok és a fejlett technológia vegyítésének végeredményeként megszületett a sajátkezű gyógyítás. Fizikai és ennek következtében szellemi javulást biztosító termék, az otthoni masszázságy, melyet távirányítója segítségével csupán nagyujjunkkal kontrolálhatunk.

Egy ujjnyira a felfrissüléstől

A masszázságyak ma már saját életterünk, akár mindennapi részei is lehetnek. Fontos tudni róluk, bár a nyugati és keleti orvostudomány egyvelegéből jöttek létre, gyógyító erejük alapjait az ősi keleti gyógymódokból eredeztetik.8236Dr. Zeleni Ferenc belgyógyász, háziorvostan szakorvos, akupunktúra szakorvos és lézer terapeuta maga is nagy megelégedéssel használja páciensei kezelésére a masszázságyakat egészségmegőrző és gyógyulást elősegítő hatásuk miatt. Nem csak háziorvosi praxisában, de otthon is előszeretettel alkalmazza a masszírozó készüléket. Az ő szakorvosi választása a CERAGEM-E masszázságyra esett.

?A családommal együtt évek óta megelégedéssel és eredményesen használjuk a CERAGEM-E termo-akupresszúrás készüléket különféle panasz ? főleg mozgásszervi bántalmak és kimerültség okozta rendellenességek ? és kóros állapot leküzdésében és megelőzésében.? ? meséli Dr. Zeleni Ferenc.

A masszírozó készülékkel több gyógymód együttes pozitív hatását érezheti a gyógyulni kívánó. A CERAGEM-E akupresszúra masszírozza és ellazítja az izmokat, a moxázás (egy speciális anyag által kibocsátott hővel elősegítjük a gyógyulást és az ellazulást) fokozza a vérkeringést és enyhíti az izomfeszültségeket.8237Az otthoni masszázs számos előnye:

–  Nem kell időpontot egyeztetni hozzá, hiszen ha nem éppen az egyik családtagunk használja, akkor nyugodt szívvel belefeküdhetünk egy kis ingyenes felfrissülésért.

– Akkor használhatjuk, amikor csak szükségünk van rá. Ha időnk éppen úgy engedi, éjjel vagy kora reggel.

– Saját magunk állíthatjuk be a nekünk tetsző funkciókat. Ha tovább szeretnénk masszíroztatni magunkat, ezt minden gond nélkül megtehetjük, hiszen nem áll sorba egy vendég sem utánunk.

– Deréktáji, nyaki, hasi és a lábakban érezhető fájdalom egyaránt kezelhető a masszázskészülékkel. Olyan intenzitással és gyakorisággal, melyre csupán egy személyi masszőr lenne képes.

– Dr. Zeleni Ferenc ajánlja és kívánja mindenkinek, hogy használja bátran a CERAGEM-E termo-akupresszúrás készüléket szerettei és saját egészségének megőrzésére és nem csak a mozgásszervi panaszok megszüntetésére.

Érdemes időben az egészségünkre áldozni, mintsem az egészségünket áldozni!

további információ-

Forrás: