Szaunázz helyesen! – Magyar Fürdőkultúra Napja – 2015.október 10.

A Magyar Fürdőkultúra Napját minden év októberének második szombatján ünnepeljük, mely az idei évben október 10-re esik.

Ez alkalommal a szaunázásra, a szaunakultúrára hívjuk fel a figyelmet, mely hazánkban is egyre nagyobb teret hódít. A Magyar Fürdőszövetség kampányt szervez, ösztönözve a fürdőket a vendégek tájékoztatására és kiegészítő programok szervezésére. Cél, hogy a Magyar Fürdőkultúra Napja kapcsán felhívjuk a figyelmet a szaunázás helyes folyamatára, ismeretanyagot közvetítsünk a szaunázás történetéről, a szaunázás higiéniájának fontosságáról.

5_web

A Magyar Fürdőkultúra Napján a fürdők szabadon dönthettek a helyileg szervezett programokról, a nyitva tartásról és az aznapi belépődíj kedvezményekről, de a témához kapcsolódóan zömmel különleges szauna felöntések, szauna szeánszok várják a látogatókat. Számos fürdő a nagyközönség- és az iskolák részére is tart előadásokat a témához kapcsolódóan vagy szervez idegenvezetést a fürdőkben.

 Az idei évben minden eddiginél több fürdő csatlakozását regisztráltuk. 47 létesítmény jelezte, hogy kapcsolódik a kezdeményezéshez és színes programokkal várja október 10-én vendégeit.

4_web

Az egyes fürdők programjait a szövetség saját weboldalán (www.furdoszovetseg.hu), Facebook oldalán (Csobbanj velünk) is közzé teszi.

Magyar Fürdőkultúra Napja 2015. 10. 10. – Csatlakozott fürdők és programjaik

  Csatlakozó fürdő neve weblap címe Ad –e kedvezményt a belépőárból? A nap folyamán biztosított program

(nyitva tartás)

1. Gyulai Várfürdő

Gyula

www.varfurdo.hu nem

 

A Castello Szaunaparkban 10.00 órától különleges szaunafelöntések óránként

(nyitva tartás: 8.00-19.00)

2. Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő www.erzsebetfurdo.morahalom.hu 18 óra után kedvezményes jegyek válthatók gyermekfoglalkozások, aqua zumba, szauna szeánszok

(nyitva tartás: 8.00-22.00)

3. Anna Gyógy-, Termál és Termálfürdő

Szeged

 

www.szegedsport.hu nem a hét folyamán előadások a Magyar Fürdőkultúráról általános iskolások részére.

Október 10-én 15.00-18.00 óra között a fürdővendégeknek:Anna Totó – Ki mit tud az Anna vízről?

Kreatív foglalkozás, hennás testfestés, hangfürdő, vizi tai-chi

4. Gránit Gyógyfürdő Zrt.

Zalakaros

 

www.furdo-zalakaros.hu nem 10.30 Aquafitness

11.00 Szauna szeánsz-mézes felöntés

11.00-15.00 Gyógyászati nyíltnap

13.00 Mesememória

14.00 „Csobbanj bombát” vízi vetélkedő

15.00 Alakformáló torna

15.30 Aquasalsa

16.00 Táncverseny

(nyitva tartás: 9.00-19.00 óráig)

5. Nagykátai Gyógy- és Strandfürdő

Nagykáta

www.nagykatastrand.hu nem Szauna szeánszt tartanak, délelőtt 11.00, délután: 13.00, 15.00, 17.00 órai kezdettel.

(Nyitva tartás: 9.00-20.00, normál)

6. Püspökladányi Gyógyfürdő

Püspökladány

www.pl-varosuzemelteto.hu szauna használat 50% kedvezménnyel (nyitva tartás: 8.00-21.00 óráig)
7. Harkányi Gyógyfürdő Zrt. www.harkanyfurdo.hu igen, 15 % a felnőtt gyógyfürdős belépőjegy árából szauna ceremóniákat

(nyitva tartás: 9.00-18.00 óráig)

8. Borbála Fürdő

Algyő

www.borbalafurdo.hu 10 % kedvezmény szaunaszeánszok, szaunatörténeti kiállítás

(nyitva tartás: 8.00-24.00)

 

  Csatlakozó fürdő neve weblap címe Ad –e kedvezményt a belépőárból? A nap folyamán biztosított program

(nyitva tartás)

9. Akácliget Fürdő

Karcag

www.akacligetfurdo.hu 17.00 óra után kedvezményes belépő egész nap ingyenes szauna használat

 

 

10. Sárvári Gyógy- és Wellnessfürődő www.sarvarfurdo.hu nem térítésmentes szauna-szeánszok a nap folyamán több alkalommal

(nyitva tartás: 8.00-22.00 óráig)

11. Gyöngyösi Uszoda és Termálfürdő www.gyongyosisportfolio.hu csoportos kedvezmény Az általános és középiskolás gyermekek részére előadást tartanak a fürdőkultúráról.

A főiskolásoknak és a felnőtt lakosságnak szauna est és bemutató szervezése.

(nyitva tartás: 6.00-19.00 óráig)

12 Kecskeméti Fürdő

 

www.kecskemetifurdo.hu Egy összevont kedvezményes jegytípus, ami érvényes az élményfürdő, a termálfürdő, a versenyuszoda és a szauna használatára. Ára: 1.800,- Ft (50 %-os kedvezmény) Kézműves foglalkozások, óriásbuborék fújás, teszt a magyar fürdőkultúráról, animátor foglalkozások, aquafitness, csúszdaverseny, egész napos ingyenes szaunaprogramok, előadások a szaunázásról, szaunázással kapcsolatos információs anyagok kihelyezése

A 17 óra után kezdődő programokra regisztráció szükséges (max. létszám 25 fő!)

(nyitva tartás: 06.00-21.00 óráig)

13. Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum

 

www.bukfurdo.hu nem 8.00-8.20 reggeli torna – Termál gyógykemping

9.30-9.45 napüdvözlő vízi torna

10.20-10.40 aktív vízi torna

11.00-17.00 logikai játék sarok – pihenőtér

11.20-12.00 gyermekanimáció

12.20-13.00 csúszdaverseny

14.20-14.50 BINGO

15.00-15.30 aktív vízi torna

16.00-16.20 relaxáló vízi torna

(nyitva tartás: normál)

 

14. Makói Hagymatikum Gyógyfürdő www.hagymatikum.hu egységes jegyár éjszaka 1000 Ft/fő (szaunavilág használattal) Különleges, ingyenes szauna szeánszok a nap folyamán

(nyitva tartás: 8.00-24.00 óráig)

 

  Csatlakozó fürdő neve weblap címe Ad –e kedvezményt a belépőárból? A nap folyamán biztosított program

(nyitva tartás)

15. Szent Lukács Gyógyfürdő

Budapest

www.budapestgyogyfurdoi.hu nem Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján.

Szaunaszeánszok és előadások a szaunakultúráról.

(nyitva tartás: normál)

16.

 

Széchenyi Gyógyfürdő

Budapest

www.budapestgyogyfurdoi.hu nem Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján.

Gyógyvíz kóstoltatás.

17. Gellért Gyógyfürdő

Budapest

www.budapestgyogyfurdoi.hu nem Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján.

(nyitva tartás: normál)

18. Rudas Gyógyfürdő

Budapest

www.budapestgyogyfurdoi.hu nem Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján.

(nyitva tartás: normál)

19. Király Gyógyfürdő

Budapest

www.budapestgyogyfurdoi.hu nem Idegenvezetés előzetes bejelentkezés alapján.

(nyitva tartás: normál)

20. Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda

Budapest

www.budapestgyogyfurdoi.hu Belép ára ezen a napon egységesen: 1.400,- Ft Szaunaszeánszok és előadások a szaunakultúráról.

(nyitva tartás: normál)

21. Dandár Gyógyfürdő

Budapest

www.budapestgyogyfurdoi.hu nem Szaunaszeánszok és előadások a szaunakultúráról.

(nyitva tartás: normál)

22. Halassy Olivér Városi Uszoda

Budapest

www.haloujpest.hu nem Tájékoztatás, szauna szeánsz 16.00-20.00

(nyitva tartás: 8.00-20.00 óráig)

23. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő

Tiszakécske

www.tiszapartifurdo.hu Nincs kedvezmény, viszont a belépőjegy mellé minden felnőtt és nyugdíjas kap 1000 Ft értékű wellness kupont. Vízi zumba, szauna programok-feltöltések a szauna világban, Aquakontakt Wellmed – vízi relaxáció bemutató

(nyitva tartás: 9.00-21.00 óráig)

24. Thermal Spa Siklós

 

www.siklosfurdo.hu A szaunaszeánszok ezen a napon ingyenesek. Magyaros szaunaszeánsz (felöntések), első 100 vendég a szeánszon seavajas szappant kap ajándékba. Időpontok: 13.00, 15.00, 17.15, 19.00. A résztvevők között kisorsolnak 3 db 5 alkalmas szaunaszeánsz bérletet.

(nyitva tartás: 10.00-22.00 óráig)

26. Kumánia Gyógy- és Strandfürdő

Kisújszállás

 

www.kumania.hu A felöntések ára 300 Ft helyett 100 Ft Szaunaprogramok 14.00 órai kezdettel vendég szaunamesterrel, aki előadást is tart a szaunázásról

(nyitva tartás: 7.00-20.00)

  Csatlakozó fürdő neve weblap címe Ad –e kedvezményt a belépőárból? A nap folyamán biztosított program

(nyitva tartás)

27. Ligetfürdő Kft.

Napfényfürdő Aquapolis Szeged

www.napfenyfurdoaquapolis.com Nem. 3 órás belépő a Csendes Wellnessbe 2700,- Ft. Válogatás a legnépszerűbb szaunaszeánszokból emelt számban. Helyszín: Csendes Wellness részleg.

(nyitva tartás: 7.00-21.00 óráig, normál)

28. Danubius Health Spa Resort

Hévíz

www.danubiushotels.hu/heviz Az egész napos napijegyből

20 % kedvezményt ad (3920,- Ft)

14.30 Sanus Per Aquam – a víz általi egészségg – gyógyvizes felöntés

15.30 Hévizi terápia – Homokpeelinges testradírozás

16.30 Thalasso rituálé – tengeri algás testápolás

(nyitva tartás: 7.00-21.00 óráig)

29. Danubius Health Spa Resort szállodák (Bük, Sárvár, Aqua, Hévíz, Margitsziget, Helia) www.danubiushotels.hu A DHSR Aqua szállodában

20 % kedvezmény a napi fürdőjegyből

DHSR Bük-Sárvár: 16.00 órakor sós testpeeling szeánszok a gőzfürdőben

DHSR Margitsziget: 30 % kedvezmény a kádfürdőkre

DHSR Aqua: 14.30-16.30 gyógyvizes felöntés, homokpeelinges testradírozás, tengeri algás testápolás

(nyitva tartás: 7.00-21.00 óráig)

30. Gyopárosfürdői Gyógy-Park- és Élményfürdő www.gyopárosfurdo-oroshaza.hu orosházi lakosoknak 50 %, kistérségi lakosoknak 30 % kedvezmény a fürdő összes szolgáltatásából 24.00 óráig éjszakai fürdőzés az Élményfürdőben, a Szauna-parkban pedig két szauna szeánsz blokk 15.00-16.00-17.00 órai és 19.00-20.00-21.00 órai kezdettel.

(nyitva tartás: gyógyfürdő: 8.00-20.00, élményfürdő és szauna-park: 10.00-24.00)

31. Saliris Resort Spa & Gyógy- és Termálfürdő

Egerszalók

www.salirisresort.hu nem Különleges szauna felöntések. Ruha nélküli szaunázás.

(Nyitva tartás: 10.00-20.00)

 

32. Debreceni Gyógyfürdő Kft.

Debrecen

www.aquaticum.hu Igen. Az éjszakai fürdőzés belépője ezen az estén 1500,- Ft. Éjszakai fürdőzés az Aquaticum Termálfürdőben és a Szaunavilágban.

Hastánc, légtánc bemutató.Látványos szauna bemutatók. Retro zene. Tombola.

Nemzetközileg elismert szaunamesterek tematikus estje.

(nyitva tartás: 19.00-24.00, hosszabbított)

  Csatlakozó fürdő neve weblap címe Ad –e kedvezményt a belépőárból? A nap folyamán biztosított program

(nyitva tartás)

33. Mezőtúri Strandfürdő és Fedett Uszoda

Mezőtúr

http://mturiellato.hu/stfurdo.html Igen, a szauna használata díjtalan. Összefogás a helyi egészségcentrummal (vérnyomásmérés, vércukorszint mérés, általános fizikai állapot felmérés). Az egészséges életmóddal, szaunázással kapcsolatos tanácsadás.

(Nyitva tartás: 21.00 óráig)

34. Igali Gyógyfürdő www.igal.hu nem Ingyenes szaunaszeánszok, gyógyvízkóstoló, Aquazumba. Az aznapi belépőjegyekkel szabad ki- és bejárás biztosítása. Fürdő előtt táncmulatság.

(nyitva tartás: 9.00-18.00 óráig)

35.

 

Danubius Hotel Arena – Premier Fitness www.premierfitness.hu/hu/klubkereso/danobius hotel arena/bemutatkozo napijegy: 1000,- Ft, napijegy két szaunaszeánsszal: 1900,- Ft

(előzetes on-line regisztrációval)

Szauna szeánszok több időpontban és témában. Fittness terem használata, finn szauna, egyéni edzés, ingyenes táplálkozási tanácsadás, csoportos fittness foglalkozások

(nyitva tartás: 8.00-19.30 óráig)

36.

 

Barlangfürdő

Miskolc

www.barlangfurdo.hu a belépőjegy ára az éjszakai fürdőzésre és szauna estre: 2500,- Ft éjszakai fürdőzés és szauna est

(nyitva tartás: 19.00- 23.00 óráig)

37. Egerszegi Sport és Turizmus Kft.

Zalaegerszeg

www.sporttour.hu ezen a napon a szaunaszeánszok díjtalanok ingyenes szaunaszeánszok (16.30, 17.30, 18.30)

(nyitva tartás: 9.00-19.00 óráig)

38. Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház

Hévíz

www.spaheviz.hu nem „Fürdőélet a magyar középkori királyságban” c.  előadás – Solt Péter régész, kutatóbúvár

Helyszín: Tófürdő konferenciaterem

 

Különleges szaunafeltöltések (zöldalmás, gyógynövényes, narancsos, sörös)

(nyitva tartás: 9.00-18.30 óráig)

 

39. V-8 Uszoda és Szabadidőközpont

Szentendre

www.v-8.hu 50 %-os kedvezmény a belépődíjra Szauna avató buli ismert szaunamesterekkel

Új, 40 fő befogadására alkalmas finn szauna avatása, szauna programokkal, hang- és fénytechnikával

(nyitva tartás: hosszított – 22.00 óráig)

 

  Csatlakozó fürdő neve weblap címe Ad –e kedvezményt a belépőárból? A nap folyamán biztosított program

(nyitva tartás)

40. Galerius Élményfürdő és Wellness Központ

Siófok

www.galerius-furdo.hu szaunaprogramok különdíj mentesen látogathatók ezen a napon Szaunaprogramok képzett szaunamesterekkel: az új natúr szauna részleg megnyitója, mely szolgáltatás bővítéssel várja a vendégeket

(nyitva tartás: 9.00-21.00 óráig)

41. Aquaworld Resort Budapest www.aquaworldresort.hu nem Gyerekek számára animációs programok egész nap. Felnőttek számára szaunaszeánsz programok.

(nyitva tartás: 06.00-22.00 óráig)

42. Cserkeszőlő Fürdő és Gyógyászati Központ www.cserkeszolofurdo.hu 16.00 órától 1.000,- Ft/fő a belépőjegy a fürdőbe, a szauna karszalag ára egész nap 1.200,- Ft/fő Szauna szeánszok:

15.30 „Trópusi álom” Kókuszos-tejszínes bőrradír

16.30 „Folyékony arany” Mézes-joghurtos hidratálás

17.30 „Tisztulj meg” Zöld teás inhalálás

(nyitva tartás: 07.30-22.00 óráig)

43. Virágfürdő Kaposvár www.virágfürdő.hu igen, e mellett a szaunaprogramokra is biztosítanak kedvezményt Szaunázók éjszakája lesz. Folyamatos szaunaprogramok, masszázs, gyógyfürdő részleg használata. Teával és gyümölccsel kedveskednek a vendégeknek.

(nyitva tartás: a normál nyitva tartáson felül ezen az éjszakán a szaunavilág és a gyógyfürdő 20.00-24.00 óráig)

44. Leányfalu Termálfürdő Kft.

Szaunaház

www.leanyfurdo.hu 10% szauna felöntések 17-18-19-20-21 órakor. a jelentkezők között ajándékokat sorsolnak ki

nyitva 6.30-24 óráig

Zenés éjszakai fürdőzés 20:00-24:00 óráig

45. Városi Szabadidő Központ, Uszodakomplexum

Százhalombatta

www.vszk.battanet.hu A belépőjegy ára kedvezményesen 960 Ft, ingyenes wellness használattal Szauna szeánsz, cross-training edzés, hastánc oktatás, nippon zengo edzés

nyitva: 06:00-21:00

A Fürdőkultúra Napja rendezvényt október 08-án tartják meg.

46. The Aquincum Hotel Budapest

Aphrodite Thermal Spa

www.aquincumhotel.com 10% kedvezmény a teljes árú, felnőtt belépőből A wellness részleg használata reggel 6 és este 11 között. Fittness terem használat, 10% kedvezmény a masszázsokból, szauna felöntés

nyitva 06:00-23:00

47. Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt.

 

www.hungarospa.hu
  • Gyógyfürdő – 11.00 Korhű fürdőruha-bemutató
  • Aqua-Palace – 13.00 Korhű fürdőruha-bemutató
  • Aqua-Palace – 14.00 Miki-Mini Parti zenés-táncos gyermekanimáció
  • Aqua-Palace – 16.00-tól Szauna-szeánszok a Szaunavilágban
  • Egésznapos prezentációvetítés az Egyetemes- és a Magyar Fürdőkultúra anyagaiból
48. Bükkszék Termálstrand Kft.

Bükkszék

www.bukkszekfurdo.hu nem A fürdőben található Szaunavilág (Salvus inhalatórium, aromakabin, gőzkabin, infralámpás helyiség, finnszauna) egész napos ingyenes használata

A Fürdőház 09:00 órától 22:00 óráig tart nyitva

  1. 09. 29.

Forrás: http://napidoktor.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.