Forradalmi felfedezések a rákterápiában

Dr. Max Gerson német orvos és tudós életművét foglalja össze “Rákterápia – ötven eset eredménye” című könyve, amely forradalmian új és eredeti módon közelíti meg a rák és más krónikus degenerativ betegségek kezelését.

Dr. Gerson (1881-1959) fiatal orvos korában csaknem véletlenül fedezte fel a táplálkozás gyógyhatását, amit aztán több évtizedes orvosi gyógyító munkájában tudományosan megalapozott terápiás rendszerré fejlesztett.

Sok éves klinikai tapasztalatai ugyanis meggyőzték arról, hogy a hiányos táplálkozás és a szervezet mérgezettsége okoz sok súlyos betegséget, elsősorban rákot. Ellentétben a hivatalos onkológiával azt vallotta, hogy a rák az egész szervezetre kiható patológiás folyamat, tehát nem elég a tumort eltávolítani, mert ha az előidéző folyamatot nem sikerül kiküszöbölni, a betegség előbb-utóbb kiújulhat.

Rendkívül izgalmas, ahogy Dr. Gerson leírja orvosi tapasztalatainak formálódását, életművének létrejöttét. Könyvében ötven rákbeteg kóresete részletes adatokkal és röntgenfelvételekkel illusztrálja a terápia sikeres alkalmazását, még látszólag reménytelen esetekben is. Ugyanakkor az is kitűnik, hogy ez a gyógymód nem csodaszer és nem mindig válik be.

Dr. Gersont sok támadás érte féltékeny kollegái részéről, de ő kitartóan folytatta munkáját 78 éves korában bekövetkezett haláláig. Szerencsére könyve biztosította terápiájának fennmaradását. Modern, környezetszennyezéssel terhelt korunkban különösen jelentős segítséget adhat a gyógyulási esélyek javításában. Terápiás rendszerét ma is világszerte használják olyanok, akik a szokványostól eltérő módon próbálnak súlyos betegségükból meggyógyulni.

rakterapia

A könyv egyes fejezetei ma már inkább történelmi érdekességűek. Azonban központi üzenete változatlanul aktuális és érvényes, és szól mindenkihez, aki egyre betegebb világunkban Dr. Gerson tanítása szerint akarja egészségét megőrizni vagy visszanyerni.

A könyvet az Angliában élő, magyar származású írónő és pszichoterapeuta, Beata Bishop mutatja be. Ő maga is több mint 30 éve a Gerson terápia segítségével gyógyult meg rosszindulatú daganatos betegségéből, áttétes melanoma malignumból. Azóta Angliában, Magyarországon és Európa több más országában ismertető munkát végez a Gerson terápiáról. „Ideje a gyógyításnak” c. könyve, melyben betegségének és gyógyulásának történetét írja le,  ez idáig 9 nyelven jelent meg, beleértve a magyart is. Munkásságának köszönhetően sok országban megismerhették és alkalmazhatták a Gerson terápiát; máig folyamatosan kap üzeneteket ismeretlen emberektől, akik megköszönik, hogy új utat mutatott nekik egészségük helyreállítására.

Forrás: https://napidoktor.hu/index