El sem tudjuk képzelni, mennyi vírus van körülöttünk

Magyar kutatók is élen járnak az új genomikai vizsgálatok kifejlesztésében, melyek rávilágítottak, hogy az élővilág csakúgy hemzseg a vírusoktól. Ezek jó része ártalmatlan, de a veszélyes típusokat gyakran mi magunk terjesztjük el a világon.

Harrach Balázs, állatorvos, virológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja munkatársaival csaknem 200 új adenovírust, vagyis légúti megbetegedést okozó kórokozót mutatott ki elsőként a világon.

„Eddig is tudtuk, hogy a vírusok nagyon hatékonyak, veszélyesek, mert úgy ismertük fel őket, hogy bizonyos betegségeket okoztak” – mondta el a szakember az M1 Minden Tudás című műsorában.  –“Kiderült, hogy valójában sokkal-sokkal több vírus létezik, mint amiről tudunk – tette hozzá. Az, hogy ezeket megismerhetjük, az új molekuláris biológia technikáknak köszönhetjük.

Az egyik ilyen technika a metagenomika, vagyis a természetes környezetből vett mintákban található örökítő anyag vizsgálata. A kutatók anélkül mutatják ki a vírusokat, hogy ismernék a gazdaszervezetet, mégis képesek a vírusokat DNS-szekvencia alapján jellemezni.

„Tizenhatszor több vírusgént írtak le metagenomikai munkával, mint amit az összes eddigi vizsgálat, a klasszikus vizsgálatok eddig feltártak” – emelte ki Harrach Balázs. – „Hirtelen azt látjuk, hogy mindenütt vírusok vannak – fogalmazott.

virus

A szakember szerint ettől nem kell megijedni, ezek nem mind veszélyes vírusok, hiszen azért is nem ismertük eddig fel őket, mert nem okoztak semmilyen tünetet az élőlényekben. A tudósok körében fejtörést okozott a kérdés: ha látunk egy vírust örökítő anyagot, akkor biztosan ott van-e a vírus is?

A közelmúltban született meg a válasz: az összefüggés egyértelmű.

„Idén jelent meg a Nature-ben egy cikk, ami azt mondja, hogy a vírusok olyan tömegben vannak jelen, hogy 750 millió bálnának megfelelő biomasszát alkotnak. Tehát a Földön levő biomasszának egy tizede vírusokból állhat, ami hihetetlen” – részletezte az akadémikus.

Erre úgy jöttek rá, hogy a tengervízben bármit is vizsgáltak a kutatók, vírust találtak; 125 ezer új vírusgenomot tudtak kimutatni. A szakember szerint a legnagyobb baj, hogy gyakran mi magunk szállítjuk ezeket a vírusokat.

Harrach Balázs példaként említette a HIV vagy a Zika vírust, amit állatoktól kaptak el az emberek, és utazásaikkal maguk terjesztették el a világon.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.