A tinik kevés netezéstől is depressziósak lesznek

A világhálón töltött túl sok vagy túl kevés idő is depressziót válthat ki a tinédzsereknél.

A Pediatrics című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint ez nem jelenti azt, hogy az internet a felelős a depresszió kialakulásáért. Másfelől azoknál a tinédzsereknél is fokozott a betegség veszélye, akik nem szörfölnek az interneten.

Szakemberek szerint az utóbbinak az a magyarázata, hogy a gyerekek napjainkban egyre inkább a világhálón teremtenek kapcsolatot, építenek barátságot, így azok, akik nem csatlakoznak az internetre, kirekesztve érezhetik magukat. Ennek megfelelően – vélekednek a svájci kutatók – mind a túlzott, mind pedig a mellőzött internethasználat jele lehet annak, hogy egy tizenéves nehéz időszakon megy át.

A Lausanne-i Egyetem Pierre-Andre Michaud által vezetett szakemberei 7200 tizenhat és húsz év közötti fiatal szokásait mérték fel a kutatáshoz. A napi két óránál többet internetező tinédzsereket tekintették fokozott felhasználóknak, a heti pár alkalommal és napi két óra közé eső internetezőket pedig szokványosnak.7902A felmérés során a megkérdezettek egészségügyi állapotukkal kapcsolatban is információkkal szolgáltak, beleértve az esetleges depressziós tüneteket, például azt, hogy milyen gyakran éreznek szomorúságot vagy reménytelenséget. A túl sokat vagy ellenkezőleg, egyáltalán nem internetező fiatalok nagyobb valószínűséggel érezték magukat lehangoltnak vagy nagyon lehangoltnak.

A fiúknál ebben a csoportban valamivel több mint harminc százalékkal volt nagyobb esélye annak, hogy depresszió tüneteit észleljék, szemben a mérsékelt internethasználókkal. A lányoknál a világhálón töltött túl sok idő nyolcvanhat százalékkal növelte a depresszió kockázatát, az internettől távol maradó lányoknál negyvenhat százalékkal volt magasabb a betegség veszélye azokhoz képest, akik mérsékelt internetfogyasztók.

A túlzásba vitt netezés más egészségügyi veszélyeket is rejt – mutattak rá a kutatók. A mértéktelen felhasználók tizennyolc százaléka túlsúlyos volt, míg a mérsékelt internetezőknél ez az arány tizenkét százalékot tett ki. A lányoknál a túl sokat internetezők ötvenkilenc százaléka alváshiánnyal küszködött, míg a világhálón csak mérsékelten jelenlévő lányoknál harmincöt százalék volt ez az arány.

Forrás: