Túl elfoglalt vagy a testmozgáshoz?

Az „edzés” szóra sokakban negatív érzés alakul ki, főleg, ha nem sportolnak rendszeresen. Az jut az eszükbe, hogy „szépségért szenvedni kell”, és azt gondolják, hogy erőfeszítéseket kell tenniük, hogy eredményt érjenek el.

“Ez részben igaz is, különösen a sportolók számára” – mondta Brad Biskup, a Connecticut Egyetem Egészségügyi Központjának munkatársa. „Azoknál azonban más a helyzet, akik az egészségük megőrzése érdekében mozognak. Sokkal többet nyernek a visszafogott edzéssel, különösen, ha a koleszterinszintjükön, vérnyomásukon, cukorbetegségükön szeretnének javítani, vagy netán lefogyni. Minél intenzívebben mozog valaki, annál nagyobb a sérülés és az izomfájdalmak kockázata, melyek a testgyakorlás abbahagyásához vezethetnek.”

Róma sem egy nap alatt épült fel, így az edzettségi szint sem tűnik el egyik pillanatról a másikra. Az egészségesebb élet kulcsa a fokozatosság, mindegy, hogy edzőterembe jár valaki, vagy lépcsőzőgépet használ otthon. “Aki 10 éve nem gyalogolt 500 métert sem egyben, annak ennyitől is megfájdul a lába. Ők kezdjék napi 10 perc sétával, két héten át. Majd kéthetente növeljék 5-5 perccel az időtartamot, míg elérik azt a szintet, hogy heti öt alkalommal 30-45 percet mozognak” – vélekedett a szakember.

37846873 – group of people on vibrating plates in gym training

Akinek fájós a térde, keressen ízületkímélő mozgásformákat, mint például a vízi aerobic vagy a szobabicikli. Kis kreativitással felfedezhetők azok a tevékenységek, melyek nem okoznak fájdalmat. Az ehhez használatos gépnek sem kell újnak lenni, azt is be lehet szerezni másodkézből, akárcsak a ruhákat. Sokan panaszkodnak, hogy milyen drágák ezek a gépen, ugyanakkor gondolkodás nélkül elszórnak több tízezer forintot egy szórakozóhelyen. Az edzőgépek általában több évig használhatók, egészségjavító hatásukat pedig pénzben ki sem lehetne fejezni. Minden edzésnek számít, ami folyamatos izommunkával jár, így különösebb előre kidolgozott terv nélkül is beilleszthetők a mindennapi tevékenységek közé.

Lépcsőzés: Minek a felvonó, ha a lépcsőn még kalóriát is lehet égetni? Már egy emeletnyi is felgyorsítja a pulzust. Aki kifullad, az lassítson, úgy kényelmesebb. Az ambíciózusabbak párosával is szedhetik a fokokat, így hatékonyabb.

Távolabbi parkoló: Az ember könnyen ringatja magát abba az illúzióba, hogy szívességet tesz magának azzal, ha az épülethez legközelebb eső parkolóhelyet foglalja el. Pedig az is égeti a zsírt, ha leghátul áll meg. Ráadásul így biztos senki nem húzza majd meg a kocsi oldalát, és könnyebben is találja meg járművét délután.

A feladatokban rejlő lehetőségek: A bolt csak párszáz méterre van? Nem érdemes autóba ülni. Lehet sétálni, kocogni, rollerezni vagy biciklizni is odáig. Hacsak nem a heti nagy bevásárlást kell megejteni, ez is betudható edzésnek.

A takarítás sem feltétlenül rémálom: Csak egy jó ütemes zene kell, kényelmes tréningruha, és mehet a takarítás. Nem csak a kedélyállapotot turbózza fel, de az egészséget is, sőt, a ház is ragyogni fog a végére.

Együtt könnyebb: A kávézó és az étterem helyett a barátokat egy parkba is meg lehet hívni találkára. Csevegés közben az idő is gyorsabban telik, a társaság pedig különösen nagy motivációs erőt rejt magában.

Játékra fel: A kisgyermekes szülők ne egy padon ülve figyeljék szaladgáló gyerekeiket, hanem csatlakozzanak hozzájuk. A gyerekek is élvezni fogják, a felnőttnek meg igazi kihívás lépést tartani velük.

Modern játékszerek: A Wii-hez hasonló rendszerek is igyekeznek az embereket felállítani a heverőről, hogy megmozgassák őket egy kicsit a saját nappalijukban. Érdemes kipróbálni a sportjátékokat, vagy táncos programokat. Be lehet vonni a családtagokat és barátokat is.

Sétálva dolgozni: Megbeszéléseken ücsörgés helyett jobb sétálni az asztal körül. Néhány cégnél a tárgyalókban futópadokat helyeztek el, hogy munka közben is edzhessenek munkavállalóik.

Mindenben ott a lehetőség: Ki kell használni minden alkalmat a kalóriaégetésre. Akár a számítógéptől áll fel az ember, hogy sétáljon kicsit, akár helyben jár tévénézés közben, esetleg zenére súlyt emel, sokkal többet nyer, mint amennyi energiát belefektet.

Forrás: MTI


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.