Babakocsi fitness – Edzésterv szülés utánra!

Terhesség alatt, még a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordul, hogy „elszaladnak a kilók”. Esztétikai és egészségi okokból is érthető, ha gyorsan szeretnénk megszabadulni tőlük.

Hogyan edzünk, hogy ne okozzunk bajt, se magunknak, se a kisbabának?

A terhesség utolsó napjaiban kb. 11-12 kilogramm plusz testtömeg indokolható a terhesség előttihez viszonyítva. Ez a magzat súlyából, a méhlepényből, a magzatvízből, a megnövekedett emlőkből, valamint egy kevés zsírszaporulatból származik.  Ha ennél lényegesen több a plusz súlya a kismamának, akkor az csak zsírszaporulattal magyarázható.

Mikortól edzhetünk?

Első kérdés, mikor térhetünk vissza a rendszeres sportoláshoz? Ha szövődmény nem merült fel, akkor a hagyományos úton történt szülést követően egy hónappal kezdhetjük meg a munkát, ha császármetszéssel szült az anyuka, akkor inkább két hónap kihagyás javasolt.

babakocsi fitness

Második kérdés, nem káros-e a fizikai munka a tejelválasztásra, nem apasztja-e el a tejet, hiszen ilyenkor még javában szoptatnak a mamák. A válasz határozott nem, amennyiben megfelelő mennyiségű edzést végzünk. A túlzott terhelés azonban nem kedvez a tejelválasztásnak. A sok és erőteljes ugrálással járó aerobic kellemetlen lehet a súlyosabb mellekkel, érdemes ezt kerülni. Egyéb edzésnél is hordjunk megfelelő méretű sportmelltartót.

Szintén óvatosan próbáljuk ki a vízi sportokat, úszást, aqua fittnesst. Az ízületeinket és a megnyúlt szalagokat kímélik ezek a sportok, de a hideg víz csökkentheti a tejelválasztást. Ha ezt tapasztaljuk, keressünk melegebb vizű uszodát, vagy válasszunk “szárazföldi” sportot.

babakocsi fitness 2

Edzés babakocsival

Következő kérdés, hogy milyen jellegű edzés javasolt az első hónapokban. Mindig komplex edzésekben kell gondolkodnunk, azonban az aerob, állóképességi edzések előnyben részesítendők. Mivel a gyermekkel való feladatok eléggé kimerítőek, nehéz olyan időpontot találni, amikor alkalmasak a körülmények az edzésre. Sok a dolog, szinte ki sem látszunk belőlük. Emiatt a „babakocsis sportolás” kezdetnek megfelelő lehet, hiszen a sétáltatás úgyis napi rutinná válik majd. Összeköthetjük a kellemeset a kellemessel. A gyermek ilyenkor alszik, ezért fejlődik, mi ezalatt edzünk, ezért mi is fejlődünk. Remek kombináció.

Célszerű edzőruhába öltözni, így lelkileg is könnyebben ráhangolódhatunk arra, hogy itt nem egyszerű sétáról, hanem edzésről lesz szó.

Kiegészíthetjük edzéseinket erősítéssel

Eleinte a hasizomgyakorlatokat csak óvatosan végezzük! Ha egy játszóteret is útba ejtünk, esetleg egy erdei tornapályát, akkor saját testünk mozgatásával erősíthetünk. Húzódzkodás, fekvőtámasz felülések, esetleg gumiszalag gyakorlatok könnyen végezhetők. A szalag és egy összegöngyölt polifoam könnyen elfér vagy rögzíthető a babakocsi valamelyik rekeszében. Ha van társunk, egy másik babakocsis anyuka személyében, akkor edzőtársként segíthetjük egymást. Ez komoly motivációs tényező lehet.

Ha „kinőttük” a babakocsit (nem a gyermek, hanem mi), akkor az edzéseket olyankor folytassuk, amikor a kicsire valaki más vigyáz, például a nagymama! Egy félórás kocogás. 15-20 perces erősítéssel kiegészítve, heti 3-4 alkalommal elegendő terhelés a „versenysúly” visszaszerzéséhez.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.