Ennyi ejakuláció kell a prosztatatrák megelőzéséhez

A férfi nem egyik leggyilkosabb ellensége a prosztatarák. Sokakat nyomaszt a kialakulásának a veszélye, és ha száz százalékos védelmet nem is tud még felmutatni az orvostudomány, egy nagyon fontos, ráadásul élvezetes megelőzési módszert annál inkább. Mutatjuk, hogy csökkentheted a prosztatarák kockázatát a saját hálószobádban!

Azt mára több kutatás is alátámasztotta, hogy a férfiak rendszeres ejakulációja, legyen az szex, maszturbálás vagy alvás közben, csökkenti a prosztatarák kialakulásának kockázatát. De felmerül a kérdés, mégis hány darab ejakulálással lehet elérni a biztonságos szintet? Egy európai urológiai szaklapban megjelent tavalyi tanulmány szerint meglehetősen sokkal.

A kutatásban 1992 és 2010 között 32 000 férfi vett részt, és kiderült: azoknál az alanyoknál, akik a húszas éveikben havi szinten minimum 21 alkalommal ejakuláltak, 19 százalékkal alacsonyabb volt a prosztatarák előfordulása, szemben azokkal, akik 7, vagy kevesebb alkalommal tették ugyanezt. Az is bebizonyosodott, hogy a negyvenes éveikben járó férfiaknak is oda kell erre figyelniük. A rendszeres ejakulálás 22 százalékkal csökkenti a kialakulás kockázatát.

“Az ejakulálás és az aktív, biztonságos szexuális élet jó stratégia lehet a prosztatarák kialakulása elleni küzdelemben!”

Mondta el Jennifer Rider, a tanulmány szerzője. A kutatónő ugyanakkor hozzátette, hogy jelenleg is zajlik még a pontos biológiai mechanizmusok, okok feltárása és elemzése, de annyi biztos, hogy a rendszeres szex nemcsak kellemes, de hasznos is. Mint arra a tanulmány felhívja a figyelmet, senki ne várjon azonban valami csodaszámot a megfelelő mennyiségű ejakulációra vonatkozóan: a rendszeresség is már sokat segíthet.

via GIPHY

Rider szerint ugyanis nyilvánvaló a kapcsolat az egészségi állapot és az ejakuláció között. Tapasztalataik szerint utóbbi mennyisége jó mértékegysége is lehet a páciensek egészségi állapotának felméréséhez. Az extrém alacsony, havi 0-3 ejakuláció ugyanis más betegségeket is jelzett, nem ritkán a prosztatarákhoz hasonlóan veszélyes kórokat.

2003-ban ausztrál kutatók vizsgálták az ejakuláció hatását a rák kockázatára. Akkor 2300 férfit vizsgáltak meg, akiknek felét prosztatarákkal diagnosztizálták. Az akkor közzétett eredmények szerint heti 5-7 ejakuláció 36 százalékkal csökkentette a rák kialakulásának kockázatát a heti 2-höz képest.

Forrás: nuus.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.