Áttörést értek el rákkezelésen áteső fiúk termékenységének megóvásában

Áttörést értek el rákkezelésen áteső fiúk termékenységének megóvásán dolgozó kutatók, akik szerint erre egy kísérleti technológia segítségével született egészséges majom a bizonyíték.

Egyre többen élik túl a gyermekkori rákbetegségeket, de szinte minden harmadik páciens terméketlenné válik az életét megmentő kemoterápia vagy sugárkezelés hatására.

Amikor fiatal felnőtteket diagnosztizálnak rákkal, akkor a kezelés előtt lefagyasztják az érintettek spermáját, petesejtjét vagy embrióit. De a pubertáskor előtt diagnosztizált gyerekeknél ez nem lehetséges, hiszen szervezetük még nem termel érett spermiumokat vagy petesejteket.

„A rákbeteg gyerekek termékenységének kérdését éveken át figyelmen kívül hagyták” – mondta Kyle Orwig, a Pittsburghi Egyetem kutatója.

Orwig és kutatócsapata egy pubertáskor előtti majomtól származó hereszövet egy részét fagyasztotta le. Később ennek segítségével spermiumot hoztak létre, amelyet felhasználva mesterséges megtermékenyítéssel egészséges nőstény majom született, amely a Grady nevet kapta.

A technika olyan jól működött, hogy az emberekkel végzett kutatások néhány éven belül el is kezdődhetnek – mondta Orwig.

Ez egy hatalmas előrelépés, amely megadhatja a családalapítás reményét” – tette hozzá Susan Taymans, a kutatást támogató Országos Gyermekegészségügyi és Fejlődéstani Intézet (NICHD) kutatója.

A tudósok eredményeikről a Science című szaklapban számoltak be.

Orwig és kutatótársai fiatal hím majmoktól vett hereszövetet fagyasztottak le, majd sterilizálták az állatokat. Amikor a majmok elérték a pubertáskort, a tudósok felolvasztották a sejtmintákat és „visszaadták” az állatnak: egyszerűen a bőr alá ültették.

 

A hormonok hatására a kis szövetdarabok növekedésnek indultak. Hónapokkal később a kutatók eltávolították őket, a belsejükben termelődött spermát begyűjtötték és lefagyasztották.

Az Oregoni Nemzeti Főemlőskutató Intézet munkatársai ezekkel a spermiumokkal megtermékenyítették nőstények petesejtjeit és beültették az így létrejött embriókat. Ennek eredményeként 2018 áprilisában megszületett az első majom, Grady, „aki ugyanúgy játszik és viselkedik, mint minden más, normális úton született majom” – mondta Orwig.

A Pittsburghi Egyetem orvosi központja és néhány más kórház már most lefagyasztja a fiatal rákbetegek éretlen hereszöveteit abban a reményben, hogy mire a páciensek felnőnek és készen állnak a családalapításra, már biztosan tudni fogják, hogyan kell használni a szöveteket.

A fiúk a heréken belül lévő apró csövecskék belsejében található őssejtekkel születnek, a pubertáskor tesztoszteronlökete hatására ezek a sejtek kezdik el termelni a spermiumokat. Orwig célja, hogy ezeket a spermatermelő őssejteket lefagyasztással megóvják a rákkezelés káros hatásaitól, hogy később a termékenység visszaállítására használhassák.

Hasonló kezelés nyújthat reményt a lányoknak is. A petesejtek a pubertás előtt éretlen állapotban vannak. A kutatók rákkezelés álló fiatal nőktől vett, tüszőket tartalmazó petefészekszövet-mintákat távolítottak el és fagyasztottak le abban a reményben, hogy a később visszaültetett, még éretlen petesejtek folytatják majd fejlődésüket. Beszámoltak már fiatal felnőttekkel végzett kutatások eredményességéről és gyerekszületésekről.

Néhány kórház már lányoktól is gyűjt és tárol petefészekszövetet.

Forrás: Hirado