A férfiakat nem kíméli: rájuk is lecsap a mellrák!

Magyarországon hétezernél is több mellrákos esetet diagnosztizálnak évente, ennek nagyjából egy százaléka férfi. A nehézkes és gyakran kései kórmegállapítás miatt sokszor lényegesen agresszívabb a betegség lefolyása, mint a nőknél.

A világon évente egymillió új beteget regisztrálnak emlődaganat miatt. A köztudatban leginkább az él, hogy ez női egy tipikus női betegség, pedig egyre több férfinél is kialakul, és mind fiatalabb életkorban.

Magyarországon hétezernél is több mellrákos esetet diagnosztizálnak évente, ennek nagyjából egy százaléka férfi, de a nehézkes és gyakran kései diagnózis miatt sokszor lényegesen agresszívabb a kór lefolyása, mint a nőknél.

Mivel tünetszegény betegségről van szó – mondta a hirado.hu-nak Borbényi Erika, a SE Onkológiai Központjának klinikai főorvosa –, ezért a férfiak talán még kevésbé veszik komolyan az első jeleket, mint a nők. Maga a diagnózis is nehézkesebb, hiszen a férfi emlőállományt sokkal bonyolultabb befogni a mammográfiás  vizsgálólemezek közé. Amíg korábban a 60 és 70 év közötti korosztályban diagnosztizáltak leggyakrabban emlőrákot, addig napjainkban mind több a negyvenes éveiben járó férfinél derül fény a betegségre.

A mammográfia mellett a férfiaknál is ugyanúgy elvégzik az ultrahangvizsgálatot és a biopsziát is – magyarázta Borbényi Erika. Korai diagnózis esetén rendkívül jók az életkilátások, de ha a környéki nyirokcsomókra vagy távoli szervekre is átterjedt a daganat, akkor nehezebb a gyógyulás és a tünetmentessé válás.

Az Európai Mellrák-konferencián a közelmúltban mutattak be egy kutatási eredményt, amelynek a lényege, hogy két gyógyszer kombinációja hatásosan zsugorítja, egyes esetekben meg is szünteti a melldaganatot.

vizsgalat

A teszteket olyan páciensekkel végezték, akiknek 1-3 centiméteres volt a tumora. Kevesebb mint két hét kezelés alatt az esetek 11 százalékában teljesen eltűnt, további 17 százaléknál 5 milliméternél kisebbre zsugorodott a daganat – idézte a szakembereket a BBC News honlapja.

A kezelés férfiak és nők esetében is alapjaiban ugyanaz, lehetőség szerint  műtét, sugárkezelés, kemoterápia és hormonkezelés.  A személyre szabott terápiás tervet leginkább a kísérőbetegségek, a daganat várható biológiai viselkedése és kiterjedése határozza meg.

Három daganattípusról derült eddig ki, hogy biztosan jelentős szerepe van a kialakulásában az örökletes tényezőknek: a prosztata-, a vastagbél- és a mellrák. Ha például az édesanyánál mellrákot diagnosztizálnak, akkor az utódban akár 80-100 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki szintén a betegség. De a távolabbi rokonságban – nagyszülőknél, illetve szülők testvéreinél  –  előforduló agresszív mellrák esetén is érdemes kivizsgálást kérni – hívta föl a figyelmet az onkológus.

Feltétlenül érdemes orvoshoz fordulni, ha megváltozik a mell alakja, csomót tapintunk, befelé fordulnak, vagy szivárognak a mellbimbók, ráncszerű behúzódásokat tapasztalunk vagy idegtest-érzésünk van.

A férfi emlődaganat kiváltó oka lehet például a magas ösztrogénszint, a Kleinfelter-szindróma(ez egy kromoszómarendellenesség), az örökletes hajlam, a sugárzás vagy a káros környezeti hatások, egészségtelen életmód.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.