Ússzuk meg egészségesen a tinédzserkort

Ritkán tudatosul bennünk a tény, de ettől függetlenül igaz: a kamaszkor az élet legnehezebb időszakai közé tartozik! A fiatalok néhány rövid év leforgása alatt kijárják az iskolát, pályát választanak, átélik az érzelmek széles, néha szélsőséges skáláját, megtanulnak önállóan működni a világban. Az időszakhoz kapcsolódó testi változásokról rengeteget foglalkozunk, de kevesebb szó esik a fogászati szempontból is érdekes testi, lelki és életmódbeli problémákról. A megelőzés és néhány egyszerű tanács betartásával segíthetünk a fiataloknak, hogy ép fogakkal megússzák a tinédzser éveiket.

A kamaszok túlnyomó többsége elégedetlen a külsejével, amely alól a fogaik sem kivételek. Sötét, sárga, ferde, kicsi, nagy. Nincs olyan panasz, amellyel már ne találkozott volna fogorvos a fogászati kezeléseken. Fontos tény, hogy a fogszuvasodás 12 és 21 éves kor között rendkívül intenzív. Ennek egyik lehetséges oka a csontnövekedés kalciumot elvonó hatása, melynek így a fogak látják kárát. Előfordulhat az is, hogy a megváltozott életmód befolyásolja a fogak épségét, de kizárólag ennél a korosztálynál látható, hogy a fogak állapota szinte napról napra romlik.

Wrigley_kep (2)

„Kamaszkorban már az is nagy eredmény, ha a szülőknek sikerül rávenni a gyermekeiket a fogászati kezelésre. Ott mindenképpen szakszerű kezelést kaphatnak a rossz, vagy leromlott állapotú fogak. Nagyon fontos azonban a megelőzés is! Kerülni kell az internetes praktikákat, haverok által javasolt tanácsokat, de a dohányzást és az alkoholfogyasztást is a háttérbe kell szorítani!” – mondta el Dr. Balsai Tamás, fogszakorvos, majd hozzátette: – „Szerencsére ez a generáció már sokat rágózik, amelyből a cukormentes rágógumi rágása kifejezetten ajánlott! A nap során a cukormentes rágógumi segít a száj egészséges állapotának fenntartásában, részben azzal, hogy a fokozott nyáltermelés révén ellensúlyozza a savas ételek és italok károsító hatását, részben pedig azzal, hogy az intenzív rágással csökkenti a fiatalokat érő stressz hatásokat. Ne felejtsük el, hogy a magánéleti problémák mellett nagyon jellemző fiatalkorban az iskolai stressz, ami többek között a fogakat is károsítja. Nyugodtan lehet tehát tanulás közben, vizsgák vagy nehéz dolgozatok előtt, és úgy egyáltalán minden helyzetben rágózni!”

A károsodások megelőzésének alapvető módja a helyes fogmosás is! Akármilyen hosszú is volt az éjszaka, akármennyire is várják a barátai vagy a szerelme, akármilyen sokat is kell tanulni, a napi kétszeri, alapos fogmosás nem maradhat el! Természetesen – ahogy a felnőttek esetében – a rendszeres fogorvosi ellenőrzés sem maradhat el kamaszkorban. Az évi két látogatás segít abban, hogy minden problémát idejében észrevegyen, és kezeljen a fogszakorvos. A kamaszkor évei után az intenzív fogromlás általában megáll, így ha ezt az időszakot sikerül átvészelni, akkor hosszú ideig minden rendben lesz a fogakkal. Természetesen a fenti fogápolási szabályok betartása mellett!

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.