Startol az ingyenes e-learning KRESZ képzés

Útjára indult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) közlekedés biztonságának javítását célzó idei programja. Az ingyenes, internetes képzésben a tanuloknak.hu oldalon a köznevelési intézmények diákjai, a kreszfelfrissito.hu oldalon pedig az aktív közlekedő, de már megkopott KRESZ tudással rendelkező felnőttek juthatnak létfontosságú ismeretekhez.

Az uniós adatok alapján a 14 év alatti gyermekeket és fiatalokat érintő halálesetek közül minden tízedik közlekedési balesetre vezethető vissza. Ezek a kétségtelenül riasztó adatok egyértelműen jelzik, hogy a gyermekek és a fiatalok a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb résztvevői. Nem véletlen, hogy napjainkra a „legkisebbek” védelme a legfontosabb közlekedésbiztonsági feladatok egyikévé vált.

A szakemberek szerint egyértelmű, hogy a biztonságos közlekedésre való felkészítést minél korábban el kell kezdeni. Éppen ezt célozza meg az NFM és az NKH által összeállított, az „Interneten keresztül elérhető e-learning alapú képzési rendszer és tematikus, célzott tananyagok biztosítása a közúti balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra javítása érdekében” elnevezésű projekt keretein belül megvalósuló program. A köznevelési intézmények diákjai, a legkisebbektől a középiskolásokig fontos ismeretekhez, az őket segítő pedagógusok pedig hasznos módszertani útmutatóhoz juthatnak a tanuloknak.hu rendszerébe regisztrálva. A program újszerűségét az adja, hogy a KRESZ szabályainak elsajátításához a tanulóknak nem kell vaskos könyveket lapozgatniuk, hiszen a számítógép előtt ülve, az internet segítségével képezhetik magukat.

ingyenes kresz oktatas

Tehetik mindezt szórakoztató, interaktív formában, a saját tempójukhoz igazodva, ezzel is elősegítve a tudás minél könnyebb befogadását. Ezen túl a projekt keretében a tanfolyamokat teljesítők közül 50.000‑en jogosultak lesznek egy „AM”, „A”, „A1”, „A2” vagy „B” kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti KRESZ-tanfolyam ingyenes elvégzésére is.
A projektben résztvevő köznevelési intézmények megyei és országos szinten versenyeznek egymással annak alapján, hogy hány diákjuk, pedagógusuk végezte el a tanfolyamokat.   A legjobban teljesítő – minden megyéből két – intézmény értékes közlekedésbiztonsági csomagot kap.

A projekt kidolgozói a kezdők mellett a már gyakorló közlekedőkre is gondoltak. Hiszen a statisztikák alapján ugyancsak nyomon követhető, hogy az évek során a sofőrök által korábban megszerzett KRESZ tudás megkopik: a vezetők hajlamosabbak a szabályokat nagyvonalúbban kezelve rutinból vezetni, ami ugyancsak növelheti a közúti közlekedési balesetek előfordulásának rizikóját és gyakoriságát. Éppen ezt hivatott kiküszöbölni a felnőtt, már gyakorlott vezetők számára kifejlesztett program. Az ugyancsak e-learningen alapuló, kreszfelfrissito.hu weboldalt azoknak a gyalogosan, kerékpárral, motorral, autóval vagy egyéb járművel közlekedőknek dolgozták ki, akik aktívan részt vesznek a közúti közlekedésben, ám KRESZ tudásuk az évek során megkopott. A honlap segítségével a közlekedés rutinos résztvevői tesztelhetik, felfrissíthetik és naprakésszé tehetik ismereteiket, hiszen a vezetési tapasztalat mellett az aktuális és folyamatosan frissülő szabályok ismeretére ugyanúgy szükség van a biztonságos és balesetmentes közlekedéshez.

A programban részt vevő felnőttek – a diákokhoz hasonlóan – tananyaguk sikeres elvégzése után lehetőséget kapnak egy újabb kategória elméleti e-learning tananyagának ingyenes elvégzésére, vagy már megszerzett kategóriájuk teljes tananyagát tanulmányozhatják át további, szélesebb körű ismeretfelfrissítés céljából.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.