Segítség! Interneten zaklatják a gyerekem!

Az „internetes zaklatás”, az internet, mobiltelefonok és egyéb modern technológiák közvetítésével olyan szövegek vagy képi tartalmak továbbítása vagy nyilvánosságra hozatala, melyek alkalmasak egy másik személy megszégyenítésére, megalázására. A zaklatás ismétlődő jelleggel irányul egy kiszemelt áldozat ellen, amelytől az nem tudja önmagát megvédeni.

Az új Büntető Törvénykönyv  a zaklatás tényállását a következőképpen szabályozza:

(1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Aki félelemkeltés céljából

a) mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével megfenyeget, vagy

b) azt a látszatot kelti, hogy más életét, testi épségét vagy egészségét sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény következik be, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A kulcsszó a háborgatás, a háborgató cselekmények azonban eltérőek lehetnek: például valaki éjjel-nappal fenyegető vagy megalázó tartalmú elektronikus leveleket küld, közösségi oldalakon üzenget, bántó tartalmú kommenteket ír vagy blogos naplójában sértegeti társát. Kamerával felszerelt mobiltelefon birtokában egy bárhol megtörtént kellemetlen jelenetet már aznap tömegek nézhetnek valamelyik közkedvelt közösségi oldalon. Az infokommunikációs eszközök segítségével elkövetett támadó jellegű cselekmény egy kortárs személytől kiindulva ismétlődő jelleggel irányul egy kiszemelt áldozat ellen, amelytől az nem tudja önmagát megvédeni. Durva tréfa, ugratás, amely során jellemzően a 13-17 éves fiatal korosztályok tagjai különböző platformokon lejáratják egymást.

„A 2008-as Biztonságosabb Internetért Fórum keretében az Európai Bizottság nyilvános konzultációra bocsátott egy kérdőívet a közösségi hálózatokról. A beérkezett válaszok alapján általános nézet, hogy a közösségi oldalak használatakor a kiskorúakat a magánélet megsértése és a szexuális célú megkörnyékezés (grooming) veszélye mellett leginkább az internetes zaklatás (cyberbullying) fenyegeti.”

A világon a gyerekek mindenhol arról számoltak be, hogy életükben komoly probléma az internetes zaklatás, a felnőttek viszont nem mindig érzik ennek súlyát. Az online zaklatásoknak elenyésző hányada folytatódik vagy realizálódik a való életben. Az UNICEF amerikai kutatása szerint azok a gyerekek, akik az iskolában erőszakoskodnak másokkal, valószínűleg maguk is elektronikus zaklatás áldozatai. Az internetes zaklatás elkövetői legtöbbször más gyerekek és fiatalok. A zaklató anonimitása ijesztőbb lehet a gyerekek számára, fokozhatja a védtelenség érzését, így komolyabb sérüléseket okozhat. Míg egy iskolai zaklatás hazatérve megszűnik, addig az internet miatt az áldozat otthon is áldozat marad. A netes zaklatás nagy nyilvánosság előtt zajlik, még több tanú látszólagos beleegyezésével, mint az offline zaklatás során. Az okostelefonok elterjedése ugyanakkor behatárolja a szülők ellenőrzői és szabályozói lehetőségeit, így nő a gyermekekre leselkedő veszélyek száma.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.