Mikor ajánlott a tininek az első fogamzásgátló?

Miközben 20 évvel ezelőtt még kevés tininek fordult meg a fejében, hogy minél előbb át kellene esni az első szexen, manapság a fiatalok korán túl vannak az élményen. Az első fogamzásgátló szedése fontos téma, s nem árt róla beszélni a gyermekünkkel.

Az „ezek a mai fiatalok…” kezdetű, rosszalló felkiáltás nem mindenki esetében helytálló, de annyi bizonyos, hogy a mai tizenévesek már nem olyanok, mint a szüleik voltak egykor. Felgyorsult a testi fejlődés, s ennek következtében a fiúk és a lányok korábban érnek szexuálisan is, mint „elődeik”.

Ma egy 12-13 éves lánynak már szabályos peteérése és tüszőrepedése van, vagyis semmi meglepő nincs abban, hogy védekezés nélkül teherbe eshet. Ahogyan sajnos erre igen sok példa is akad. Vagyis, az első fogamzásgátló szedése igenis indokolt lenne. Magyarországon szintén korán kezdik a szexet napjaink fiataljai – a 15 évesek harmada, fele már átélte azt. S sajnos, eközben keveset tudnak a helyes védekezésről, a nem kívánt terhesség megelőzéséről, amely az első fogamzásgátlóval elkerülhető lenne.

fogamzasgatlo3

Nem csoda, hogy egy tizenöt-tizenhat éves még tapasztalatlan, ismeretei a szexualitással és a fogamzásgátlással kapcsolatban is hiányosak még. Az is sajnálatos, hogy ezek a fiatalok nem szüleikkel, hanem barátaikkal igyekeznek megbeszélni a szexszel kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat, hiszen abba már nem szeretnék beavatni anyát és apát. Csakhogy a haverok, barátnők szintén keveset tudnak. Az iskolai felvilágosítás sem feltétlenül kielégítő, hiába kötelező. Így a fiatal srácok és lányok jobb híján egymástól vagy a világhálóról igyekeznek ismereteket szerezni.

Hagyományos családokban nem is szívesen beszélnek a szülők a gyermekükkel a szexről, a védekezésről. Sok anya és apa nem tud a témával mit kezdeni, maguk sem megfelelően tájékozottak. A lányok sokszor a barátnőjüktől próbálják az első fogamzásgátlót beszerezni, más lehetőség nem lévén. Az orvos meglátogatása, a receptírás, sőt a tabletta kiváltása már mind olyasmi, amelyről szinte lehetetlen, hogy ne értesüljön a szülő – főleg hogy pénze egy tizenévesnek nincs is minderre. Arról nem beszélve, hogy kisebb helyiségekben gyorsan híre megy, ha egy 14-15 éves „gyerek” fogamzásgátlóért megy a patikába.

Mi a megoldás?

A serdülőkorban nem alkalmazható minden létező módszer, ha első fogamzásgátlóról van szó. Ráadásul az ő korukban, legtöbb esetben nem is szükséges állandóan szedni egy tablettát, mivel nem rendszeres nemi életről van szó.

Napjainkban azonban minden megyében elérhetőek gyermeknőgyógyászati rendelések, melyek készséggel adnak tanácsot a serdülőknek és segítenek a fogamzásgátlással kapcsolatos kérdésekben.

tinik

A serdülők számára ma a legmegbízhatóbb módszer az óvszer használata vagy a tabletta szedése – és a legkényelmesebb is. Ehhez azonban fontos, hogy a fiatal lánynak már 1-1 és fél éve legyen menstruációja, a ciklusai szabályosak legyenek, a peteérés és a tüszőrepedés hormonális jelei láthatóak legyenek, s lényeges a testileg megfelelő fejlettség az első fogamzásgátló szedéséhez.

Ezek megállapításához általában szükséges a nőgyógyász véleménye – ráadásul mindenki más, egy adott tabletta nem felelhet meg minden lánynak. Fontos, hogy a készítmény alacsony hormontartalmú legyen – de ha a legjobbat akarjuk gyermekünknek, el kell vinnünk a gyermeknőgyógyászhoz, amint esélyes lehet a fogamzásgátlás szükségessége. Így tudhatjuk leginkább őt biztonságban.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Egy válasz

  1. lakatos Evelin

    14 éves vagyok is nem tudom hogy hasznájam fogamzásgátlót gyocert mert félek vala mi bajom lesz is kérem szépen segicsenek köszönöm a meg érdést

    Válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.