Ingyen úszásoktatás a bécsi migráns gyerekeknek

Ingyenes úszásoktatást szerveznek a migránsoknak Bécsben, mivel a végzetes vízi balesetek elszenvedői leggyakrabban közülük kerülnek ki – írta a Die Presse című osztrák napilap szerdai száma, amely arról is beszámolt, hogy az osztrák fővárosban önkéntesek segítenek a kiskorú menekülteknek szabadidejük hasznos eltöltésében és általában a beilleszkedésben.

Legutóbb a hét végén egy 16 éves pakisztáni fiú fulladt vízbe a bécsi Duna-sziget egyik fürdőhelyén. A parton volt két barátja is, szintén bevándorlók, de ők sem tudtak úszni, így nem segíthettek. Júniusban a Bécshez közeli, Duna menti Klosterneuburgnál egy 18 éves afganisztáni fiatal fulladt vízbe.

A vízi mentők (ÖWR) alelnöke, Gerald Berger becslése szerint Ausztriában a lakosság csaknem harminc százaléka nem tud úszni és ez a szám egyre növekszik.

Az ausztriai Közlekedésbiztonsági Tanács (KfV) emiatt országszerte harminc ingyenes úszótanfolyamot indít a nyáron, ezeken csaknem négyszáz öt és tizenöt év közötti gyerek vehet részt. A kurzusokra nemcsak bevándorlók jelentkezhetnek, hanem szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek is.

gyerek4

A lap arról is beszámolt, hogy a kiskorú menekültek integrációján dolgoznak a bécsi Erdbergben található befogadóközpontban, ahol jelenleg csaknem 270 kísérő nélküli gyermek kapott szállást. A projektben részt vevő Bécs városa és fiatalok érdekeit védő szervezetek közös közleményükben rámutatnak, hogy ezeknek a gyerekeknek nemcsak a jövőjük bizonytalan, hanem az is gond, hogyan töltsék el hasznosan mindennapjaikat. Ezért fiatal önkéntesek segítenek a szabadidős programok koordinálásában és a német nyelv elsajátításában.

2015 első negyedévében 874, 2014-ben pedig 2260 kísérő nélküli kiskorú nyújtott be menekültkérelmet Ausztriában. A tavaly beadott kérelmek közül 129 tizennégy év alattiaké volt. A legtöbben Afganisztánból, Szíriából és Szomáliából érkeznek.

(MTI)

Forrás: