Gimnazista lányok és a programozás

Tinédzser lányoké volt a főszerep a hétvégén a Morgan Stanley budapesti irodájában. A Skool non-profit alapítvánnyal közösen szervezett workshoppal inspirálni szeretnék a lányokat és a fiatal nőket, hogy közelebb kerüljenek az IT világához. A cél, hogy a lányok is részeseivé váljanak a technológiai innovációk megalkotásának.

Több ezer betöltetlen állás várja a lányokat a high-tech szektorban

A szakmai szervezetek szerint az ICT területén 20% alatt van a nők aránya. Erősíti mindezt, hogy bár az európai egyetemeken végzett fiatalok 60%-a ma már a lányok közül kerül ki, de a mérnöki és informatikai diplomásoknak mindössze 20 százaléka nő. Azért fontos mindez, mert a szakemberek úgy látják, hogy 10 éven belül az ICT területén 700 ezerrel több üres állás lehet, mint amennyit a végzős diákok be tudnak majd tölteni. Vagyis, miközben még mindig igen kevés nő választ hivatást a high-tech szektorban, ez az iparág egyre biztosabb karriert kínálhat számukra.

Fontos a sokszínűség az informatikában

„Az informatikát gyakran gondolják férfias szakmának, pedig a sokszínűség a technológiai iparágakban is rendkívül fontos. Éppen ezért a célunk az, hogy megmutassuk, az IT vonzó, biztos és előremutató karrier lehetőséget biztosít úgy a férfiaknak, mintahogyan a nőknek is” – mondta el Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának ügyvezető igazgatója. „A cégünk elkötelezett támogatója a sokszínűségnek és az olyan szervezeteknek, mint a Skool, velük például immár több mint egy éve dolgozunk együtt és több hasonló, sikeres eseményt szerveztünk. ’IT girls’ programunkban nem csak általános és középiskolás lányokkal, de egyetemistákkal is foglalkozunk. Örülünk, hogy vannak új kolléganőink is, akik ezen programjaink hatására jelentkeztek hozzánk és reméljük, hogy a jövőben tovább építhetünk az ilyen együttműködésekre” – tette hozzá.

Gimnazista lányok számítógépes játékokat programoznak a workshopon a Mor...

A legutóbbi, október 17-én tartott foglalkozáson 15 és 18 év közötti gimnazista lányok vettek részt: a Morgan Stanley munkatársai és Skool önkéntesek segítségével szórakoztató, izgalmas feladatokon keresztül bővíthették ismereteiket – ezúttal a processing programnyelv területén. A feladat egy számítógépes játék programozása volt, amit később szüleiknek is megmutathattak, illetve otthon is tovább tudnak fejleszteni. A szervezők reményei szerint ez az élmény is segíti majd a fiatalokat abban, hogy még pontosabban megtalálhassák jövőbeni hivatásukat és néhány év múlva a fiatal nők közül is legalább annyian válasszák majd az informatikát, mint ahányan például az adminisztratív jellegű vagy jogi területekre igyekeznek.

Forrás: https://napidoktor.hu/