Tényleg szerencsét hoz a vörös ajtó?

Sokan nem is sejtik, hogy a Feng Shui mennyire összetett tudomány, amikor ennek a tudománynak a legkisebb részleteiről van szó. A Feng Shui követői közül sokan gondolják úgy, hogy „jó feng shui” ha a ház ajtaját pirosra festik.

Szerencsét hozó vörös ajtó? – Ismerkedés a Feng Shui világával

Sokak szerint a piros ajtó szerencsét és sikert hoz a házukba vagy a vállalkozásuknak. Ez valójában félreértés, hiszen ha erről az összetett tudományról beszélünk, nem biztos, hogy az ami jó az egyik háznak, az jó a másiknak is és fordítva. A Feng Shuinak van egy fogalma, amit az ajtófestés során meg kell érteni. Ki kell találnunk, hogy melyik szín illik a legjobban a házunkhoz vagy a vállalkozásukhoz.

A Feng Shuiban nyolc háztípus létezik, amelyek megfelelnek a nyolc trigramnak. Amikor a Feng Shui számításainak alapjáról és különböző elemzésekről beszélünk, a nyolc trigram kulcsfontosságú. Ezek az I’Ching-ből, egy ősi kínai könyvből és a Yin-Yang elméletből erednek. Az I’Ching a „Változások könyveként” is ismert. A nyolc trigram mindegyike megfelel az öt elem egyikének, amelyek a fa, a tűz, a fém, a föld és a víz. Ezek jelzik az iránytű nyolc irányú kiterjedését.

A megfelelő szín kiválasztásának első lépése, hogy megállapítsuk melyik a ház eleje. Ha a házunk rendelkezik hagyományos emeleti alaprajzzal vagy egy régebbi házról van szó, akkor könnyű dolgunk van. Ilyen esetekben teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a bejárati ajtó, amelyik az utcára néz, az a ház eleje. Ha új építésű házakról van szó, akkor már nehezebb megállapítani, melyik a ház eleje és hátulja. Ilyenkor jobb egy Feng Shui szakértő tanácsát kérni.

vörös ajtó
A következő lépés, hogy tartsunk magunk elé egy iránytűt. Ekkor meg kell állapítanunk, hogy (a nyolc irány közül) melyik irányba mutat a házunk. Ehhez, álljunk ki a ház eleje elé, hátunkkal a ház felé.

1. Az észak felé néző házak (0-22,5 fok között és 337,5-360 fok között) a tűz elemébe tartoznak. A Feng Shui szerint ezeket a házakat a piros vagy lila szín támogatja.

2. 
A dél felé néző házak (157.5-202.5 fok között) a víz elemű házak. Az ilyen házaknak a Feng Shui a kék vagy fekete színt írja elő.

3.
 A kelet és délkelet felé néző házak (67,5-112,5 fok között) a fém eleméhez tartoznak. A Feng Shui által támogatott színek a fehér, a szürke vagy az arany (sárga).

4.
 A nyugat és az északnyugat felé néző házak (247,5-337,5 fok között) a fa elemű házak. Ezeknek a Feng Shui a legjobban a zöld árnyalatait ajánlja.

5. Az északkelet (22,5-67,5 fok között) és délnyugat (202,5-247,5 fok között) felé néző házak a föld elemébe tartoznak. Az olyan föld színek, mint a sárgásbarna vagy a barna, támogatják a legjobban az ilyen házakat.

pirosajtó

Amint a Feng Shui módszer alapján megtaláltuk a házunknak legmegfelelőbb színt, következik a szín használata. Ha elég kreatívak vagyunk akár a tájkép kialakításában is használhatjuk a színt. A kreativitás kulcsfontosságú. A támogató színű virágok nagyon hasznosak. Egy keletre néző házba tehetünk például sárga virágcserepeket.

Ha követjük a Feng Shuit és a támogató színt kint a házon kívül is használjuk, a ház energiáit mozgatja meg, és békés, nyugodt érzetet ad. A Feng Shui követésében nagyon fontos a fent említett tényezőket észben tartani. Tehát sikert hoz vajon a vörös ajtó? A feng shui szerint a színeknek pozitív hatásuk is lehet. De ugyanakkor lehet kellemetlen hatásuk vagy éppen semmilyen sem. Ez mind a helyzettől függ.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.