Viszket, hámlik és ég – tények a pszoriázisról – 2.rész

A bőrt bizonyos helyeken ellepő, vöröses foltok könnyen felhívják magukra a figyelmet – a pszoriázis olyan bőrbetegség, melyben az immunrendszer hibás jeladásai miatt túl gyorsan nőnek a bőrsejtek. Mit kell tudnunk a pszoriázisról?

Egyes bőrbetegségek kevésbé látványosak, csak eldugottabb részeken jelentkeznek, míg mások, így a pszoriázis, képesek a legfeltűnőbb helyeken vöröses foltokkal ellepni a testet.

A pszoriázis immunprobléma következménye – az immunrendszer hibásan küld jeleket, s emiatt a bőrsejtek túlzott növekedésbe kezdenek, felhalmozódnak vörös foltok formájában, gyakran ezüstös pikkelyekkel kiegészülve. A páciensek legalább felének a fejét borítják, de sűrűn előfordul, hogy a homlok, a fülek mögötti rész és a nyak hátulja is foltos.

Cikkünk első részében (LINK) a leginkább érintett emberekről, a tünetekről és az ecet alkalmazásáról olvashattunk. Most következzen néhány módszer a pszoriázisos panaszok enyhítésére.

Az almaecetes borogatás alkalmazása mellett (amelyben egyenlő arányban kell összekevernünk az ecetet és a vizet) a teafaolajos kenegetés is hasznos természetes módszernek számít a viszketésre, de tanulmányok még nem bizonyították teljes hatékonyságát. Használhatunk olyan sampont, amelyben van teafaolaj, ám mielőtt alkalmazzuk, végezzünk bőrünkön egy próbát – például a kézfejen, hogy lássuk, hogyan reagál. Van, aki allergiás rá.

A pszoriázisos viszketés ellen többféle gyógyszer szedhető. Antihisztamin pirulákat szoktak ajánlani, vagy kapszaicines terméket, a lényeg, hogy érzéstelenítse a bőrt és a viszketést ne érezzük. Ha a probléma intenzív, konzultáljunk orvosunkkal egyéb lehetőségekről. Bizonyos antidepresszánsok és neurológiai készítmények is segíthetnek.

kiütés, bőr

A pszoriázis nem fájdalommentes

Sajnos, a fellángolásos időszakokban fájdalommal küzdhetünk, mivel a fejbőr túl száraz, repedés jöhet létre rajta, vagy sebek a vakarás miatt. A panaszok ellen a legokosabb megoldás, ha kordában tartjuk a betegséget. Előzzük meg, hogy repedések, hámlások alakuljanak ki a bőrön – alkalmazzunk vízlágyító termékeket.

Az olyan hatóanyagok, mint a szalicilsav, tejsav, karbamid, fenol, segítenek, s hidratálásra is szükségük van, hogy a nedvességet a fejbőr magába zárja. Ha nem elegendőek a vény nélkül kapható készítmények, beszéljünk orvosunkkal más megoldásokról. Az erős zsibbadást előidéző krém például lidokaint és prilokaint tartalmaz.

Tünetek, melyek a pszoriázissal járnak

Természetes, hogy annak, aki rendszeresen szembesül bőrproblémájával a tükörben, időre van szüksége a helyzet elfogadásához. Mindennap gondoskodnia kell azonban arról, hogy kordában tartsa a viszketést, a fájdalmat, kevésbé legyen látványos a bőrbetegsége. Még az optimistákat is próbára teheti a dolog, ezért van, akinél megmutatkoznak a depresszió jelei. Különösen, ha mások megjegyzést is tesznek rá állapota miatt. Ezért is fontos, hogy rátaláljunk a megfelelő kezelési lehetőségekre.

Az is lényeges, hogy segítséget kapjuk – egészségügyi szakembertől, tanácsadótól, vagy csatlakozzunk olyan csoporthoz, ahol hozzánk hasonló emberek vannak. Mindez nagymértékben hozzájárulhat a közérzet javulásához.

Hajhullást szintén tapasztalhatunk pszoriázis esetén. Mivel a bőr megvastagodik, a hajunkból is veszíthetünk. Ám ha a betegség ellenőrzés alá kerül, a bőr is gyógyulni kezd. Érdemes tudni, hogy a szalicilsav hozzájárulhat a hajveszteséghez. Retinoid alkalmazásakor hasonló a helyzet, de a haj regenerálódik, ha abbahagyjuk a kezelést.

haj

Mi segíthet még?

Ha a különféle krémek, samponok, habok vagy gélek használata nem ad elegendő enyhülést a fejbőr pszoriázisára, akár az ultraibolya B fényterápiát is javasolhatja az orvos, mely sokaknak segít. A kezelés keretében a fényt közvetlenül a léziókra irányítják. Biológiai gyógyszerek is léteznek, melyeket injekció formájában lehet felvenni. Úgy hatnak, hogy elnyomják az immunrendszert. Mindenképp beszéljük ezekről a lehetőségekről is orvosunkkal.

Otthonunkban igyekezzünk párásítani, egy erre a célra alkalmas készülék nagy segítség – a száraz levegőjű belső tér ugyanis súlyosbíthatja a tüneteinket. Olyan kondicionálót használjunk továbbá hajmosás után, amely kellő nedvességgel látja el a bőrt. Bármit teszünk is a hajra, inkább kicsit a fejbőrbe masszírozzuk, így nagyobb esélye lesz hatni.

S ami még fontos: alkalmazzunk megfelelő stressz-oldási technikákat. A stressz ugyanis a pszoriázisos fellángolások egyik fő oka. Igyunk teát, jógázzuk, végezzünk nyújtó gyakorlatokat, csináljunk valamit, amit szeretünk. Könnyebb lesz kordában tartani a bőrbetegségünket.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php