Viszket, hámlik és ég – tények a pszoriázisról – 1.rész

A bőrt bizonyos helyeken ellepő, vöröses foltok könnyen felhívják magukra a figyelmet – a pszoriázis olyan bőrbetegség, melyben az immunrendszer hibás jeladásai miatt túl gyorsan nőnek a bőrsejtek. Mit kell tudnunk a pszoriázisról?

Egyes bőrbetegségek kevésbé látványosak, csak eldugottabb részeken jelentkeznek, míg mások, így a pszoriázis, képesek a legfeltűnőbb helyeken vöröses foltokkal ellepni a testet.

A pszoriázis immunprobléma következménye – az immunrendszer hibásan küld jeleket, s emiatt a bőrsejtek túlzott növekedésbe kezdenek, majd felhalmozódnak vörös foltok formájában, gyakran ezüstös pikkelyekkel kiegészülve. A páciensek legalább felének a fejét borítják, de sűrűn előfordul, hogy a homlok, a fülek mögötti rész és a nyak hátulja is foltos.

Hogy kinél alakul ki? Olyasvalakitől, akinek van, nem lehet elkapni, mivel nem fertőző. Inkább örökölhető, a családi génekkel továbbadható. A legtöbb ember, aki pszoriázistól szenved, általában egy családtagjáról elmondhatja, hogy szintén küzd ezzel a problémával.

Tünetek

A betegség tünetei vörös és fehér foltok, vastagok és kissé duzzadtak, határozott élekkel. Ezüstös fehér pikkelyek láthatóak a tetejükön. Könnyű őket leszedni, de vérezni kezdenek, tehát fésülködés és hajsamponozás közben sem árt óvatosnak lenni.

A pszoriázisos bőrre leginkább szalicilsavas samponokat ajánlanak, de az orvos felírhat nagy hatékonyságú szteroidot is krém, gél, oldat vagy hab formájában. A krémek zsírosak lehetnek, tehát a fejbőrön nem célszerű őket alkalmazni. A hab vagy a kortikoszteroid közvetlenül a nedves bőrre használva jó megoldás lehet. Spray formában szintén elérhető.

pikkelysomor, borbetegseg

A száraz, pikkelyes bőrrel persze így is nehéz együttélni. Mivel a bőrsejtek túl hamar nőnek, s elérik a bőrfelületet, felhalmozódnak és lehámlanak. Ez korpásodásnak tűnhet, de ellentétben a korpával, a pszoriázis ezüstös fényű, száraz hámlást eredményez, míg a korpa zsíros és viaszos tapintású.

A száraz és pikkelyes bőrre többfajta sampon létezik, vényre felírt és anélkül kapható egyaránt: ilyen a szelén-szulfidos vagy a kátrányos, a nem túl vastag plakkok esetén. A választott típust alkalmazzuk pár héten keresztül, s ha nem válik be, váltsunk másikra.

Viszketés

Az egyik legkellemetlenebb a pszoriázis tünetei közül, hogy ezek a bőrrészek viszketnek. Akár állandóan is. Sokan égő érzést tapasztalnak, s nehéz megállni, hogy vakargassuk őket. Ha ugyanis kaparjuk, nyílt sebet okozhatunk, amely vérezni kezd, ennek pedig hajhullás és fertőzés is lehet a vége.

A pszoriázisos fejbőrnek hidratálásra van szüksége, valamint arra, hogy a viszketést enyhítsük. Krémekkel, hidratáló testápolókkal, kenőcsökkel, mint például a vazelin, eredményt érünk el, de érdemes használat előtt hűteni is őket a hűtőszekrényben, hogy még előnyösebb legyen a hatásuk. A hideg vizes borogatás szintén jó ötlet.

Éjszakai kezelést is alkalmazhatunk: az ásványi olaj alapú fejbőrolajok vagy a vényre felírt kortikoszteroid szintén felvihető a fejbőrre, amelyet ezután zuhanyzósapkába bugyolálhatunk és egész éjjel a fejen tarthatunk. Reggel mossuk ki samponnal.

pikkelysomor, borbetegseg2

Természetes módszer

Vannak, akik az almaecetre esküsznek: heti néhány alkalommal használják a fejbőrön. Fertőtlenítőként valóban régóta szokás alkalmazni, s egy kicsit égethet, amikor a bőrre kerül. Emiatt egyenlő arányban vízzel keverhetjük, hogy gyengébb legyen. Ha megszáradt a fejbőrön, ki lehet öblíteni. Ne éljünk azonban ezzel a módszerrel akkor, ha repedések vagy nyílt seb van a bőrön, mert komoly fájdalmat okozunk magunknak.

Néhány hétre szükség van, hogy jelentős változást vegyünk észre. Általánosságban javasolható, hogy konzultáljunk orvosunkkal a természetes módszerek alkalmazása előtt is.

A cikket folytatjuk.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.