Újabb halálos betegség, melyet a légszennyezettség okozhat

Fokozottabb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata azoknál, akik hosszú ideig vannak kitéve a szennyezett városi levegőnek.

A European Heart Journal című folyóiratban közölt eredmények szerint az állandó – különösen a közlekedésből származó – zajszennyezés ugyancsak növeli a hipertónia kockázatát. A szakemberek szerint a magas vérnyomás a legjelentősebb rizikófaktora bizonyos betegségek idő előtti kialakulásának és a korai halálozásnak.

A düsseldorfi Heinrich-Heine Egyetemen dolgozó Barbara Hoffmann vezette 33 fős kutatócsoport Norvégiában, Svédországban, Dániában, Németországban és Spanyolországban élő több mint 41 ezer ember egészségi állapotát követte nyomon 5-9 éven keresztül. Ezzel párhuzamosan 2008 és 2011 között a kutatók évente három alkalommal, két héten át vizsgálták a levegőminőséget az érintett területeken, a légköri szálló porra koncentrálva.

A szálló por azoknak a levegőben eloszlott finomszemcsés szilárd vagy folyékony halmazállapotú anyagoknak a gyűjtőneve, amelyek apró méretüknél fogva mélyen behatolnak a tüdőbe. Egyik legfőbb forrásuk a közlekedés, de a gyár- és fűtőtelepek is jelentős hatással vannak az emberek egészségére.

A tanulmány kezdetekor a résztvevők egyike sem szenvedett magas vérnyomástól, ám az idő előrehaladásával 6207-en, vagyis 15 százalékuk jelezte, hogy hipertónia alakult ki nála, vagy elkezdett vérnyomáscsökkentőt szedni.

legszennyezettseg2

A szakemberek kimutatták, hogy a legkisebb átmérőjű porrészecskék légköri koncentrációjának minden 5 mikrogrammnyi emelkedésével ötödével nőtt a hipertónia kockázata azoknál, akik a legszennyezettebb területeken éltek.

A zajszennyezettség hatásait vizsgálva a kutatók megállapították, hogy a hangos éjszakai közlekedéssel terhelt zajos utcákban élők esetében átlagosan hat százalékkal volt magasabb a hipertónia kialakulásának kockázata, mint azokon a területeken, ahol legalább 20 százalékkal alacsonyabb volt a zajszint.

“Eredményeink azt mutatják, hogy a szálló por okozta légszennyezettségnek való hosszú távú kitettség növeli a hipertónia előfordulásának kockázatát” – mutatott rá közleményében Hoffmann, hozzátéve, hogy az összefüggés a zajszennyezés kizárásával is kimutatható maradt.

“A jelenlegi törvényi szabályozás nem biztosít kellő védelmet az európai lakosságnak a légszennyezettség hatásaival szemben – hangsúlyozták a kutatók, megjegyezve, hogy Spanyolországban és Németországban magasabb volt a légszennyezettség a vizsgált időszakban, mint az északi országokban.

Forrás: Hirado