Segítség, altatófüggő vagyok!

„Csak egyszer-kétszer veszem be” – hangzik a védekezés azok részéről, akik élnek a nyugtatókkal, altatókkal. Az igazság azonban az, hogy könnyű hozzájuk szokni, a leszokás pedig elvonási tünetekkel jár.

Nem egyszerűek a napjai annak az embernek, aki képtelen jól aludni, nap mint nap problémák gyötrik. A szorongás, az álmatlanság elkerülésére egy idő után nyugtatókat, altató gyógyszert kezd használni. Számos különféle csoportja van azoknak a készítményeknek, amelyek az aggodalom, a szorongás csökkentésére illetve az alvás segítésére (esetleg izomrelaxálásra) szolgálnak. Ilyenek a benzodiazepin gyógyszerek, a diazepam (vagy válium ), a temazepám, a nitrazepam, lorazepam, illetve a gyakran Z gyógyszereknek nevezett csoport:  zopiklon, zolpidem és zaleplon.

A benzodiazepineket már az 1950-es években is használták, hatásai jól ismertek. Az agyban a gamma-amino-vajsav (GABA) hatását erősítik, mely a központi idegrendszert tompítja, nyugtatja meg, lelassítva a mentális tevékenységet, ezzel relaxációt, szedációt okozva. A Z-gyógyszerek az 1980-as években mutatkoztak be – kevesebb mellékhatással hirdették őket, valamint azzal, hogy alacsonyabb a szedésük kockázata. Hasonló hatással bírnak, mint a benzodiazepinek, de nem tanácsos őket hosszú ideig használni.

Csakhogy a felnőttek 2-3 százaléka kapja manapság azon magát, hogy benzodiazepineket vagy Z-gyógyszereket szed hónapokon át, annak érdekében, hogy tüneteit kontrollálni tudja.

gyogyszer29

A nyugtatók hatásai

Rövidtávon az altatók igen hatékonyak lehetnek a tünetek kezelésében. Segítséget jelentenek feszültség, szorongás, túlzott aggódás, stressz, álmatlanság, alvásproblémák esetén. Sokan használják őket arra, hogy túljussanak egy különösen kritikus, stresszes időszakon, mint amilyen például a gyász.

A benzodiazepineket is lehet alacsony dózisban alkalmazni, izomrelaxálóként, amikor például az izomgörcs hátfájdalmat okoz, vagy fogászati problémák jelentkeznek. Esetenként epilepszia esetén, vagy műtét előtt is használhatók relaxálás céljából. Van ugyanakkor egy jogellenes felhasználásuk is: a „benzót” az egyéb függőséggel küzdők, az alkoholisták és a heroinisták is alkalmazzák.

A nyugtatók kockázatai

Ha az agy hozzászokik a nyugtatókhoz vagy az altatókhoz – és ez gyakran megtörténik 3-4 héttel azután, hogy megkezdődött az altató szedés -, a gyógyszerek kevésbé lesznek hatékonyak. Egyenes út az altatófüggőséghez: egyre több altató kell ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érjük el.

Amikor azonban az altatót vagy nyugtatót hirtelen abbahagyjuk, kellemetlen elvonási tünetekkel szembesülhetünk. Ez mutatja az altató függőség illetve nyugtatófüggőség jeleit, ami azt jelenti, már gyógyszerre van szükségünk ahhoz, hogy normálisan érezzük magunkat.

Ha az altató szedés, a nyugtató szedése leáll, a fizikai elvonási tünetek között szerepel a nyugtalanság, álmatlanság, fejfájás, izzadás, remegés, hányinger, heves szívdobogás, izomgörcsök, alkalmanként görcsrohamok. A pszichológiai megvonási tünetek sem sokkal kellemesebbek: növekvő aggodalmaskodással, depresszióval, rossz közérzettel, izgalommal, pánikrohamokkal, „testenkívüli” érzéssel, paranoiával, intenzív pszichológiai stresszel szembesülhet a nyugtató- és altatófüggésben szenvedő alany.

gyogyszer29

Kétségtelenül az első két hét a legrosszabb az elvonási tünetek szempontjából, melyek egyébként akár 6 hétig is eltarthatnak – vagy annál kissé tovább. Valójában minél nagyobb dózisban történt a nyugtató- vagy altató szedés, és minél gyorsabban lett a gyógyszer letéve, annál valószínűbbek a súlyos elvonási tünetek. Olykor hónapokig tarthatnak, ami bizony nem könnyíti meg a leszokni vágyók dolgát. Nehéz megállni, hogy ne vegyen az ember újra magához nyugtatót, altatót, netán drogot.

Azok, akik korábban heroinnal éltek, heroin hiányában benzodiazepineket szedhetnek, vagy csak az elvonási tünetekkel igyekeznek így megbirkózni (a benzodiazepineket pl. együtt alkalmazzák metadonnal, amely az ópiát hatását felerősíti). Egyes heroinisták szerint a benzodiazepinekről leállni talán nehezebb, mint a heroinról!

Ezen gyógyszereknek az alkalmazása heroinnal együtt mindenesetre növeli a túladagolás veszélyét. Négyből egy, heroinnal összefüggésbe hozható halálesetnek az az oka, hogy a kettőt kombinálták.

Hogyan lehet abbahagyni?

Általános stratégia, melyet egészségügyi szakemberek is tanácsolnak, hogy ha valaki le akar állni a nyugtató- és altató szedéssel, először csak csökkentse az adagját. Fokozatosság a kulcsszó; heteken, hónapokon át egyre kevesebb és kevesebb altatót, nyugtatót vegyünk be, mielőtt teljesen elhagyjuk azt. Eközben egyéb módszereket is használhatunk, hogy kezeljük a tüneteket és megbirkózzunk az alapvető problémákkal. Így például tanuljunk meg hatékonyan relaxálni; kérjünk segítséget alvásproblémáink kezeléséhez; vegyünk részt tanácsadáson, viselkedésterápián; kiegészítő terápiákon, mint amilyen a masszás vagy az aromaterápia; keressünk fel karrier- vagy párkapcsolati tanácsadót.

Le lehet állni a nyugtató- és altatószedéssel, de csak ha nem hirtelen akarjuk véghezvinni a dolgot! A mértékletesség, ahogy más területeken, itt is nagyon fontos.

Forrás: