Nagy kontaktlencse ABC

A kontaktlencse rövid története
Az optika és a látás alapelveinek helyes megfogalmazásával, mely Leonardo da Vinci idejében (a XV-XVI. században) történt, megjelentek az első elméletek a látás kontaktlencsével való korrigálásáról.
Az első, a szemfelszínnel közvetlenül érintkező lencsék ötlete a XVIII. század végén született meg. Thomas Young angol fizikus és orvos egy 5 mm-es, vízzel megtöltött és egyik oldalán lencsében végződő fémtubussal korrigálta saját látáshibáját (asztigmiáját).
A XIX. század második felében dolgozták ki az első kontaktlencse-készítési és -használati eljárásokat. Kezdetben az egyetlen anyag, amelybol lencséket készítettek, az üveg volt. Mivel a lencséket fúvásos technikával készítették, optikájuk sokszor nem volt tökéletes, az illesztés pedig nehézségeket okozott.
A következő időszakot a kontaktlencsék történetében a szemgolyóról közvetlenül vett lenyomat alapján készített forma felhasználásának módszere jellemezte. Egy idő után figyelembe vették a szemgolyó torzulásainak jellemzőit is. Az üvegből készült lencsék kemények, nagyon törékenyek és sérülékenyek voltak, egyben veszélyesek a szem számára. Áttörést jelentett a lencsék készítésében a “szerves üveg”, azaz metil polimetakrilán (PMMA), majd a ’60-as évek elejétol a forradalmi anyag, a hidrogél alkalmazása.
A hidrogél az az alapanyag, amelyből ma kényelmes, biztonságos, olcsóbb és a különböző látáshibákhoz jobban alkalmazható lencséket készítenek. Száraz állapotban a szerves üveg tulajdonságaival rendelkezik, nedvesen pedig lággyá és rugalmas válik. Az új anyag feltalálásával egyidőben sikerült a kontaktlencse-ápolószerek minőségét is javítani.
Jelenleg az új generációs, lágy, vékony lencsék légáteresztőek, nem váltanak ki allergiát, nem izgatják a szemet és nem okoznak benne idegentest-érzetet. Különböző látáshibákat lehet velük korrigálni, beleértve az asztigmiát is, sőt, mi több, előfordul, hogy kizárólag kozmetikai okok miatt, pl. a szivárványhártya színének megváltoztatása céljából használják.

szemvizsgálat

Kinek ajánlottak kontaktlencsét?
A világ lakosságának 50%-a látáskorrekcióra szorul. A kontaktlencsék egyre gyakrabban helyettesítik a szemüveget, tekintettel a számos előnyre, amelyet nyújtanak, valamint az egyre magasabb színvonalú gyártási technológiára és nyersanyagokra.
Általában a fiatalok használnak kontaktlencsét, bár a legújabb kutatási eredmények – az egynapos viselésű progresszív lencsék (Focus Dailies Progressives) kifejlesztése miatt konkurenciát jelentenek a szemüveggel szemben a 45 év fölöttieknek is. Mivel minden páciens egyéni módon reagál a különböző típusú lencsékre, kiválasztásukkor szigorúan meghatározott szemészeti vizsgálatokra van szükség. Először előzetes vizsgálatot kell végezni a lencsék kiválasztásához. A lencse szemre illesztése után 30 perc elteltével kerül sor az első ellenőrzésre, amikor a páciens szemének reakcióját vizsgálják. Háromhavonta szükséges kontrollvizsgálat. Ez a folyamat garantálja a megfelelo lencseválasztást mindenki számára.
A kontaktlencséket gyakran alapvető látáskorrekciós eszköznek ajánlják. Ez mindenekelőtt azokat érinti, akiknek nagy mértékű látáshibájuk (+/- 6,0 D fölött) van. Ennek főleg az az oka, hogy a szemüveg természetellenes mértékben kicsinyíti vagy nagyítja a látott képet. Hasonló a helyzet abban az esetben, amikor a két szem hibája között 3,0 D-nál nagyobb eltérés van. Ilyenkor gyakoriak a problémák a sztereó látással, mivel nagy különbség van a jobb és bal szemmel látott kép között. A kontaktlencsék sok elonnyel rendelkeznek. Alapveto értékük az a tény, hogy tökéletes látást biztosítanak minden légköri viszony esetén, a látómezot pedig nem korlátozza a szemüvegkeret. Szemüveg viselésekor, foleg nagy mértéku hibánál a látott kép kicsinyített vagy nagyított. A látott kép kontaktlencse viselése esetén természetes nagyságú. A kontaktlencse viselése akkor is ajánlott, amikor korlátlan látótérre van szükség és amikor a szemüveg az orról lecsúszva nem nyújt megfelelo biztonságot (pl. a magasban dolgozóknál).

Természetesen mindenki viselhet kontaktlencsét, akiknél nem állapítottak meg ellenjavallatot és akik ki akarják használni a kényelemérzetet és teljes látáskorrekciót, amit a lencsék biztosítanak. A látáshibával rendelkezok egyúttal megváltoztathatják külsejüket is. Léteznek kissé színezett lencsék, amelyek mélyítik a szivárványhártya természetesen világos árnyalatát, valamint olyan, teljes fedőképességű lencsék, amelyek teljesen megváltoztatják a szemszínt. Tökéletes látásúak is megváltoztathatják a szemszínüket a színezett lencséknek köszönhetoen. Nekik készültek a színes, dioptria nélküli, ún. plano lencsék.

shutterstock_21882328

Javallatok, ellenjavallatok
Kontaktlencsék mindenkinek ajánlhatóak, akinek életmódja lehetővé teszi a higiénés szabályok betartását. Előfordul azonban, hogy a lencsék viselése nem ajánlott egyes személyek számára. Egyéni tulajdonságok és betegségek, mint pl. kötőhártya-gyulladás, kimondottan eros szemszárazság, az egyik szem hiánya és érzethiány a szaruhártyában, valamint a szem elso része, a szemhéj vagy a szem körüli bor megbetegedése komoly ellenjavallatot jelentenek, vagy csökkent turoképességet okozhatnak.
A lencsehordás lehetősége főleg attól függ, hogy a páciens könnye milyen minőségű és mennyiségű. Mivel a kontaktlencsék szabadon kell, hogy “ússzanak” a szemen, a könny mennyisége elegendő kell, hogy legyen ennek biztosítására. Másrészt a könnyek összetétele hatással van a lencsén megjelenő lerakódásra. Ennek mennyisége és kora határozza meg a lencsék átláthatóságát, a kényelemérzetet és a lencseviselés tűrését. Emiatt minden, ami befolyásolja a könnyfilmet, döntő hatással van a kontaktlencse viselésére. A száraz szem problémájával küzdő betegek ezért naponta csak néhány óráig vagy egyáltalán nem viselhetnek lencsét.
A könnyfilm gyengülése vagy összetételének változása különböző tényezőknek köszönhető. Többek között a cukorbetegségben szenvedők, akik hormonkészítményeket szednek vagy akik dohányoznak, gyakran kell, hogy vizsgálatnak vessék alá magukat. Hasonló a helyzet a terhes és szoptató anyákkal, mivel a gyakori hormonális változások sokszor a könnyréteg fehérjetartalmának növekedésével járnak, ami maga után vonja a lencséken lerakódott fehérje mennyiségi növekedését. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a felsorolt személyek nem viselhetnek kontaktlencsét. Állandó ellenőrzés alatt kell, hogy álljanak, hogy a megfelelő lencsét kapják, a legjobb viselési módot és cseregyakoriságot határozzák meg számukra.

Október a látás hónapja, amelyhez sok optikai cég csatlakozott, köztük az Optiris Optika is, akik ingyenes látás ellenőrzést és szaktanácsadást adnak a látás hónapja alkalmából. Részletekért látogassanak el az Optiris Optika facebook oldalára

Forrás: https://napidoktor.hu/