Mekkora a mérete a szürkeállománynak?

Minden nemzedéknek megvan a maga James Deanje, a lázadó, aki nem hajlandó beállni a sorba. Egy új nemzetközi tanulmány megtalálta az összefüggést az agy szürkeállományának mérete és a társadalmi konformitás között.

A Dán Nemzeti Kutatási Alapítvány és a Wellcome Trust által finanszírozott kutatás során a New York-i Egyetem és a Londoni College Egyetem tudósainak sikerült előre meghatározniuk a szürkeállomány mérete alapján, hogy a kísérleti alanyok hogyan reagálnak a társadalmi nyomásra.

Az agy szerkezetének feltérképezése érdekében a kutatók először MRI segítségével megmérték a 28 önkéntes résztvevő különböző agyi területeinek térfogatát. A kísérletek során pedig úgy mérték a résztvevők társadalmi elvárásoknak való megfelelés mértékét, hogy először mindenkinek felmérték a zenei ízlését, majd megfigyelték, hogy mennyiben változott a zenei preferenciájuk, miután elmondták nekik, hogy neves zenekritikusok hogyan vélekedtek a kedvenc zenéjükről.

agy44

Meglepő módon csak a laterális orbitofrontális agykéregben található szürkeállomány térfogatának mérte állt összefüggésben a társadalmi ráhatással, vagyis a társadalmi elvárásoknak való megfelelni vágyással. Ez az egyenes arányú összefüggés azonban az agy mindkét féltekéjének meghatározott régiójában megfigyelhető volt, mondta Chris Frith professzor, a tanulmány vezetője.
A kutatás részleteit a Current Biology című tudományos folyóirat legújabb számában publikálták.

Forrás: