Kineziológiai Tape 1. – A fájdalomcsillapítás módszere

Több mint 25 évvel ezelőtt a kineziológiai tape már jelen volt a sportban, a fájdalomcsillapításban és a fizikoterápiában.

A módszer célja, hogy megkönnyítse a test természetes gyógyulási folyamatait, és lehetővé tegye az izmok és ízületek támogatását anélkül, hogy korlátozná azokat a mozgásban. Napjainkban sikeresen használják különböző ortopédiai, neurmuscularis és neurológiai kórképekben is.

A 1970-es években egy jól ismert japán kineziológus és manuálterapeuta, Dr. Kenzo Kase hosszú kísérletezések után fejlesztett ki ezt az újfajta technikát, amelyet saját terápiás módszeréhez igazított. Ezt Kinesiotaping néven 1998-ban mutatta be először Németországban.

Dr. Kase-nek a japán és az amerikai orvoslás területén is voltak tapasztalatai. Megkérdőjelezte a nyugati orvoslásban használt rögzítéseket; illetve az immobilizációt sok esetben, a nem traumás lágyrész-problémáknál károsabbnak vélte, mint a pozicionálás/duzzanatcsökkentés szabadabb, mégis adekvát biztosítását. Az akkoriban elérhető szalagok nem kínáltak Dr. Kase-nek megfeleő alternatívát.

Rájött, hogy sokszor a probléma nem az ízületben vagy a csontban van, hanem az izomban. Tapasztalatai során felfedezte, hogy sokkal hatékonyabb az elasztikus tape izom körüli alkalmazása az ízületek rögzítése érdekében, hiszen sérülés vagy túlterhelés következtében az izom elveszti rugalmasságát. Dr. Kase-nek szüksége volt egy újfajta szalagra, amely ugyanolyan rugalmas, mint az egészséges emberi izomszövet.

Azt is felfedezte, hogy a szalagnak tartósan a bőrön kell maradnia, hogy kifejthesse hatását. Két évet töltött kutatással, hogy megtalálja a megfelelő ragasztóanyagot és rugalmasságot, úgy, hogy a bőr lélegezni is tudjon. Végül megtalálta a megfelelő tulajdonságokkal bíró anyagot, amely mikroszkopikusan megemeli a bőrt a cél érdekében. Az áltata kifejlesztett szalag textúrája és rugalmassága nagyon hasonlít az emberi bőrhöz, valamint nem korlátozza azt a mozgásban, sportolás során, ellentétben a merev sport tape-el, illetve brace-ekkel. Az új találmányt Kinesio Tex Tape-nek nevezték el, kineziológiai háttéren alapuló egyedülálló tulajdonságai miatt.

Kineziologiaitape_1

A Kinesio Tex Tape-et használják:

– a neuromuscularis rendszer re-edukációjában

fájdalomcsökkentésre

– teljesítménynövelésre

sérülések megelőzésében

– a keringés és a gyógyulás támogatására

A kineziológiai tape hatásmechanizmusa

Az előzetes betegvizsgálat és felmérés kulcsfontosságú a kezelés szempontjából bármely klinikai állapotban. Annak érdekében, hogy alkalmazni tudjuk a kineziológiai tape szalagot, vagy bármely más technikát, teljes körű betegvizsgálatra van szükség. Ennek az értékelésnek ki kell terjednie a mozgástartomány vizsgálatától a járáselemzésig, és minden más ortopédiai speciális vizsgálatra, amit a terapeuta szükségesnek tart.

Az így nyert információk lehetővé teszik egy megfelelő kezelési protokoll kialakítását. Egyes esetekben a fennálló probléma kezeléséhez más, mélyebben meghúzódó problémákat is kezelni kell.

A kinesiológiai tape módszer egy rehabilitációs technika, amelyet arra terveztek, hogy megkönnyítse a test természetes gyógyulási folyamatát, miközben támogatja és stabilizálja az izmokat és ízületeket anélkül, hogy korlátozná a test különböző mozgásait, valamint hogy meghosszabbítsa a manuál terápia jótékony hatásait. Latex-mentes, és egész nap hordható, a kineziológiai tape szalag biztonságosan alkalmazható a gyerekgyógyászattól a geriátriáig.

Kineziologiaitape_eojdfg1

A szalag nem csak a páciensek által keresett támogatást nyújtja, hanem a fennálló állapot rehabilitációjában is segít. Hatása a szomatoszenzoros rendszer különböző receptoraira irányul, azáltal, hogy mikroszkopikus mértékben megemeli a bőrt, csökkenti a fájdalmat, és segíti a nyirokrendszert a nyirokfolyadék elvezetésében. Ezzel az emelő hatással ráncokba húzza a bőrt, így nő az intersticiális tér, lehetővé téve a gyulladáscsökkentést az érintett területen. Gyulladás során ugyanis a bőr és az izom közötti tér komprimált.

Ebből következik a nyirokfolyadék áramlásának nehezítettsége, amely a nyirokrendszer működésének zavarához vezet. Ez a nyomásfokozódás, amit a nyirokfolyadék felgyűlése még tovább fokoz, ingerli a fájdalom receptorokat. Ha a bőrt a szalag felhelyezése előtt illetve közben megnyújtjuk, és úgy helyezzük rá a szalagot, az a bőrt ráncokba húzza, ezáltal megemeli, így növelve a bőr és izom közti teret. Ezáltal a nyirokfolyadék elszállítása könnyebb, csökken a fájdalomreceptorok ingere, csökkentve a fájdalomérzetet. Ez a hatás képezi a kineziológiai tape módszer alapját.

Forrás:


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.