Influenza – Megkezdődött a járvány

Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében szerdán.

Mint írták, valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt. Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.

A betegek többsége (42,6 százaléka) fiatal felnőtt, a betegek 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns. A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat. Teljes a látogatási tilalom a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is.

Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs intenzív részlegén, valamint az egyetem transzplantációs és onkológiai központjában. Részleges a látogatási tilalom a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben. A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein és egyes osztályain is tilos a látogatás.

Fotó: MTI

A járvány kezdete után is lehet oltást kérni

Az influenzajárvány kezdete után is lehet védőoltást kérni saját rizikóra, de csak akkor érdemes, ha két hétig megoldható a közösség kerülése – közölte a Semmelweis Egyetem Családorvos Tanszékének docense csütörtökön az M1 aktuális csatornán és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Torzsa Péter azt mondta, a fertőzés elkerüléséért fontos a D-vitamin pótlása, a gyakori kézmosás, valamint sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni. Fertőzés esetén otthoni pihenés javasolt, ha viszont nem javulnak a tünetek, érdemes orvoshoz fordulni – tette hozzá.

Az influenza tünetei közé tartozik a magas láz, a végtagfájdalom, a fejfájás, valamint a kicsit később jelentkező légúti tünetek. Szövődménye lehet tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmást roham, valamint a vesére is rámehet. Aki védőoltás mellett mégis elkapja a betegséget, az könnyebben jut túl rajta, és a szövődmények kialakulására is kevesebb esély van.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.