Hogyan korrigálható az idegek precíz működése?

Az emberi szervezet alapvető működését, a környezethez való alkalmazkodást kialakító, a szervezet önszabályozó folyamatait irányító rendszert nevezzük vegetatív idegrendszernek, mely többek között vészhelyzetben segíti a túlélést, és sok esetben felel a metakommunikációnkért is. De vajon mi történik, ha bizonyos blokkok miatt sérül az idegek precíz működése?

A vegetatív idegrendszer klasszikusan két részből tevődik össze: egy szimpatikus- és egy paraszimpatikus idegrendszerből. Míg az előbbi vészhelyzetben segíti a túlélést, addig ellenpárja nyugalmi helyzetben regenerálódást végez az emberi szervezetben” – hívta fel a figyelmünket dr. Kovalenko Marina, az Alternatív Mozgásszervi és Gerincgyógyászati Klinika vezetője. Mint mondta, ennek az úgynevezett önkarbantartásnak az alapját az egész testet behálózó nervus vagus – a bolygóideg testünk legnagyobb paraszimpatikus idege – főleg hátsó magjából kilépő rostjai, a szemmozgató-, az arc- és a nyelv, garat beidegzésért felelős idegek képzik. 1990 óta Steven Porge-nak köszönhetően megkülönböztetük emellett un.szociális idegrendszert, ami jobban magyarázza interperszonális viselkedésünket.  Ehhez tartoznak a X.- ”bolygó” ideg másik magjából kilépő idegrostok is, melyek érzékenyen reagálnak az oxitocynra, a szeretet, empátia és kötődés hormonjára, ami szocializációnk fontos mozgatórugója.

Figyeld a szemmozgást

A partner arcán megjelenő mikro mozgásokat a megfigyelő személy tudattalanul saját arcán képes utánozni, majd a tükörneuronok segítségével az így kinyert információt közvetíti az agy felsőbb központjai felé, ahol mindaz tudatosul– mutatta be a folyamatot a doktornő, rámutatva: ez a tudatalatti feldolgozás jelenti az “5. érzést”, azaz azt, milyennek ítéljük meg első blikkre az előttünk álló ismeretlent. Mint folytatta, éppen ez segíti a tudatalatti barátságos szándék kifejezését, vagy a túléléshez nélkülözhetetlen „menekülj” parancs kiadását jóval azelőtt, hogy tudatosan át is gondolnánk a helyzetet, hiszen ilyenkor a késlekedés az életünkbe kerülhetne. Ezek a neuronok segítik mások szándékának a felismerését, de egyes elméletek alapján akár előre is vetíthetik a személy jövőbeli cselekedeteit – fűzte hozzá.

Kovalenko Marina kitért arra is, hogy ez a mechanizmus nem mindenkiben működik automatikusan. Sokaknak blokkolt ezen idegek precíz működése, így például csak mikro szemmozgásos pásztázással csak  tudatoson tudják feltérképezni a beszélőpartnerük arcát – jegyezte meg, hozzátéve: sajnos a finom, rejtett tartalmakat így jóval nehezebb dekódolni. Akik így tesznek, alapvetően azzal árulják el magukat, hogy sosem egyenesen a partner szemébe néznek, inkább ide-oda mozog a szemgolyójuk. Pedig speciális lágy, idegszálakat érintő, úgynevezett neuromanipulációs technikákkal ezek a blokkok kezelhetők. A doktornő szerint mindez azért is szükséges, mert amennyiben a bolygó ideg aktivitása csökken, nem képes ellensúlyozni a szimpatikus idegrendszeri túlműködéseket sem. Ennek hatására pedig a későbbiekben előfordulhat, hogy egy stresszes helyzetben az adott illető ahelyett, hogy hátra lépve megvizsgálná az adott szituációt és a releváns megoldást alkalmazná, annyira túlhevül, hogy képtelen józanul gondolkodni, nem tud kilépni az őt rabul ejtő mintából, további negatív helyzeteket generálva saját magának.

Feloldható blokkok

“A szervezet érzékenységétől függően a tartós gyulladás, bélflóra megváltozása, kémiai anyagok (például higany), szervezetünkben raktározódó adalékok, de akár még méregtelenítési zavarok esetén a legártalmatlanabb anyagok (túl sok szénhidrát, magas inzulin, húgysav szint) is irritánsként szerepet játszhatnak– sorolt példákat a doktornő a vegetatív idegrendszer működését tartósan módosító tényezőkre. Az így kialakult blokkok azonban nem feltétlenül véglegesek, ugyanis speciális neuroszinkronizációs technikákkal ezek a problémák feltérképezhetőek, ráadásul manuálisan tovább fokozható a bolygóideg tónusa és működése. A kezelések nemcsak jobb agy- és testszabályozáshoz, a testi tünetek gyógyulásához, de jobb érzelmi intelligenciához is hozzájárulhatnak. Ami sokkal könnyebbé teheti konfliktus felismerő – és megoldó képességünket, jobb közérzetet kölcsönöz és gyorsabb stressz utáni regenerációt biztosít” – fűzte hozzá Kovalenko Marina.

A nervus vagus működését elősegítő gyakorlatok közül a doktornő elsőként a hirtelen hideg vizes arcmosást emelte ki. De a szemgolyó finom megnyomása, a gargalizálás, a nevetés vagy a kántálás is segíthet megfelelő idegtónus visszanyerését. Ugyancsak segít a kiegyensúlyozásban a hasi légzés gyakoribb használata, a jobb oldalon való alvás, vagy éppen a rostok és algák fogyasztása is. A doktornő végül arra hívta fel a figyelmet, hogy az nervus vagus – bolygóideg kezelése elősegíti az agysejtek új kapcsolatok létesítését egymással, ezzel javítva a jelátvétel sebességét, emellett gyorsabbá válik a stressz – válaszreakció, javul a memória, az alvás és a libidó minősége, csökkenti az inzulin rezisztenciát a vérnyomást és a stresszes fejfájást is.

Szerző: Bencze Áron, gondola.hu

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.