A fiatalok szerepe elsődleges a meningococcus fertőzés terjesztésében

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalomba hozatali engedélyét követően már a hazai gyógyszertárakban is elérhető a fertőző agyhártyagyulladás egyik leggyakoribb okozója, a meningococcus B ellen a magas kockázatnak kitett, 10 éves és annál idősebbeknek védettséget nyújtó Trumenba védőoltás.

A fertőző agyhártyagyulladással kapcsolatos híradások legtöbb esetben a csecsemőket és kisgyermekeket érintő kockázatokat emelik ki a betegséggel kapcsolatban, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy életmódjuk miatt a 10-25 éves korosztály védelmének biztosítása ugyanilyen jelentőséggel bír” – fogalmazott Zsigmond Krisztina, a Pfizer magyarországi vakcina üzletágának igazgatója.

A meningococcus betegség szempontjából a serdülők és fiatal felnőttek ugyanis fokozott kockázatnak van kitéve. A nagyobb rizikó az erre az életkori csoportra jellemző környezeti és életviteli sajátosságokkal, például a közösségi élet- és lakhatási formákkal (mint a kollégiumok, táborok), valamint utazási szokásaikkal, tömeges szórakozóhelyek, fesztiválok gyakori látogatásával magyarázható. Tovább növeli a kockázatot, hogy kiemelkedően magas, mintegy 24%-os is lehet ebben a korcsoportban a tünetmentes hordozók aránya. Az a tény is a megelőzés mellett szól, hogy ez a korosztály nemegyszer csak a súlyosabb, időben később jelentkező tünetekkel fordul orvoshoz és kerül kórházba, ezért a meningococcus-fertőzés halálozása ebben a korcsoportban magasabb, mint a kisgyermekeknél.

Európában és hazánkban is a meningococcus okozta megbetegedések legnagyobb részéért a B csoportú meningococcus (MenB) felelős. A meningococcus betegség nem gyakori, de annál súlyosabb kórkép, ami influenzaszerű tünetekkel kezdődhet, és hirtelen, akár 24 óra alatt is halálos lefolyású lehet. A betegség halálozási aránya a rendelkezésre álló antibiotikum-kezelés ellenére is mintegy 10%-os. Akár a 20%-ot is elérheti a gyógyultak körében, akiknél rokkantság, például végtag-amputáció, látás- vagy halláskárosodás, értelmi sérülés vagy a mozgás-koordinációt érintő végleges életminőség-romlás következik be.

Természetesen 100%-os védelemről klinikai értelemben nem beszélhetünk, de családunk, szeretteink megóvása érdekében a védőoltás jelenti a jelenleg elérhető legbiztosabb megelőzési formát ezzel a rendkívül súlyos lefolyású betegséggel szemben” – jelentette ki az üzletágvezető. A Trumenba védőoltás értékelése serdülőknél és felnőtteknél egy nagy körültekintéssel végzett, globális klinikai vizsgálati program keretében valósult meg: a Pfizer több mint 20,000 serdülő és felnőtt – ezen belül mintegy 15,000 Trumenba-val oltott személy – adatait értékelte a meggyőző eredménnyel zárult program keretében.

A világ egyik vezető oltóanyaggyártójaként a Pfizer eddig is jelen volt készítményeivel a meningococcus elleni küzdelemben. Cégünk megbízható ellátója a kormány által 2017. január 1-jétől minden két éven aluli kisgyermek számára 100% kiemelt támogatással (300 forint dobozdíj ellenében) elérhetővé tett meningococcus C (agyhártyagyulladás) elleni védőoltásnak. Mára ez a súlyos, sokszor maradandó károsodást okozó, illetve halálos kimenetelű megbetegedést megelőző meningitis vakcina portfólió vált teljessé Magyarországon is” – tette hozzá Zsigmond Krisztina, aki szerint fontos lépés a fertőző betegségek megállításában, hogy a meningococcus eddigi A, C, W és Y szerocsoportjait követően mára a B-típusra is elérhető Pfizer által gyártott vakcina hazánkban.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.