A fahéj csökkenti a gyomorsavat

Sertéseken végzett kísérlet bizonyította a fahéj jótékony hatását az emésztésre. A lenyelhető szondák tanúsága szerint a fűszer lehűti a gyomrot, és visszafogja a savtermelést.

Ma, amikor tömegek küzdenek gyomorsavtúltengéssel, reflux betegséggel, miden hírt élénk érdeklődés kísér, ami a kínzó állapot természetes enyhítéséről szól.

Az ausztrál RMIT Egyetemen az egyre divatosabb fahéj hatását vizsgálták a gyomor- és bélműködésre, és úgy találták, hogy a fűszer kifejezetten hasznos lehet, ha valakinek túl sok a sava. Bár a kutatók sertésekkel kísérleteztek, úgy vélik, a bizonyítékok elég erősek ahhoz, hogy feltételezzék: a fahéj az embereknek is használ.

Az ázsiai konyhában előszeretettel használt fűszer mérhetően csökkenti a sertések gyomorhőmérsékletét, akár 2 Celsius fokkal – állapították meg.

„Miközben a sertések emésztenek, szén-dioxid termelődik a gyomrukban. A fahéj ennek a mértékét csökkenti azzal, hogy jelenlétében a gyomorfal kevesebb gyomorsavat és pepszint választ el – magyarázta a kutatást vezető Kourosh Kalantar-zadeh professzor.

fahej2

A sertések egyébként lihegéssel hűtik magukat, és gyomrukat, ennek hatását csak tovább erősíti a fahéj.

„Nem csoda, hogy a trópusi területek konyhájában annyi fahéjat használnak, csakugyan lehűti, felfrissíti az embert – fogalmazott a szakember.

A kísérlet adatait lenyelhető gáz szenzorok szolgáltatták, a projekt azt a célt is szolgálta, hogy bemutassa ezeket a sokoldalú kis eszközöket.

A professzor szerint a szondák forradalmasíthatják a gasztroenterológiát, akár a kellemetlen tükrözéseket is kiválthatják.

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.