Évi 12 liter égetett szeszt iszik a magyar

A Metro is támogatja a Heim Pál Alapítvány Alkoholstop elnevezésű kezdeményezését, amely lakossági párbeszéd kialakításával keres megoldást az alkoholproblémára. Az alapítvány a program elindítása mellett meghirdetette az Alkoholmentes Napot is, amely pár éven belül igazi mozgalommá válhat.

Magyarországon a túlzott alkoholfogyasztás súlyos probléma; hazánkban a teljes, közel tízmilliós lakosságra vetítve, fejenként évi 12 liter égetett szesznek megfelelő alkoholos ital jut, így Magyarország a legtöbb alkoholt fogyasztó országok rangsorában a 17. helyen áll.

Az alkoholfogyasztás egészségi és társadalmi kockázatai egyaránt jelentősek. Amellett, hogy számos betegség oka az alkohol mértéktelen fogyasztása, a halálozások jelentős százalékában is ez a szer áll.

A fiatalabbak is egyre korábban és gyakrabban fogyasztanak alkoholt, így többek között a fiatal generációk védelme érdekében a Heim Pál Alapítvány Alkoholstop néven új társadalmi programot indított, melyben lakosság bevonásával, közösségi kezdeményezések útján keres megoldást az alkoholproblémára.

shutterstock_11083762

Számunkra kiemelten fontos az aktív társadalmi felelősségvállalás és az elkötelezettség az egészséges életmód iránt. A cég odafigyel arra, hogy minél több emberrel ismertesse meg az alkoholos italok fogyasztásával kapcsolatos alapigazságokat: a felelős fogyasztást és magatartást, a mértékletességet, és a tudatos életvitel jelentőségét”- mondta Horváth Imre, a METRO Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója.

A kezdeményezés célja, hogy a témáról valós társadalmi párbeszédet indítson, így a program keretében olyan ötleteket várnak, melyek a mértékletes alkoholfogyasztást, az egészséges örömöket, az alkoholmentes szórakozást népszerűsítik. A felhívásra bárki jelentkezhet, a beérkezett ötleteket a alkoholstop.hu portálon teszik közzé.

A program további különlegessége, hogy 2015. október 27-én megrendezésre kerül az Alkoholmentes Nap is.

Forrás: