Éveken belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma Magyarországon

Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert “olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle” – mondta Zacher Gábor toxikológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Elmondása szerint évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt és 2,5 millióra tehető az úgynevezett nagyivók száma, így szinte minden család érintett. Az alkoholizmus nem attól függ, hogy mennyit iszik valaki, hanem attól, hogy az ivás szokásként mennyire ivódott bele az életébe – tette hozzá.

A szakember problémának nevezte azt, hogy Magyarországnak nincs alkoholstratégiája, nincs a megelőzést szolgáló mentálhigiénés program. Az alkoholizmus és a gyógyszerfüggőség nagyon mély szociológiai problémákban gyökerezik, amit a megelőzésben is figyelembe kell venni – mondta Zacher Gábor.

alkohol1

Az alkohol negatív hatása az emésztőrendszerre

Az alkohol kóros mennyiségű fogyasztása az emésztőrendszer összes szintjét károsítja. A szájüreg, a gége, a nyelőcső, a gyomor, a máj és a hasnyálmirigy rosszindulatú daganatos betegségeinek kockázatát jelentősen emeli. Az alkoholtartalmú italok fogyasztása okolható a szájüregi és gégerákok 50 százalékáért, a nyelőcsőrákok 75, az elsődleges májrákok 35 százalékának kialakulásáért. A Mallory-Weiss-szindróma, mely felső tápcsatornai vérzést okoz, szintén legtöbbször alkoholizmus miatt alakul ki. A krónikus alkoholfogyasztás fő okozója lehet még a gastritisek, a gyomorfekélyek, a hepatitisek, a zsírmáj, a májzsugor és a hasnyálmirigy gyulladásában. Nagy mennyiségű egyszeri alkoholfogyasztás akut gastritist, akut hepatitist és akut pancreatitist válthat ki. A májzsugor rettegett kísérője a nyelőcső falában futó vénák kitágulása, megrepedése, mely gyakran halálos kimenetelű.

A központi idegrendszer egyes kórállapotainak kifejlődése szintén gyakran az alkoholizmus miatt következik be. Jellemző az alkohol miatt kialakuló demencia, mely jelentős agysorvadással jár. Krónikus alkoholos organikus pszichoszindróma a Wernicke-Korsakow-szindróma, melyre a szemizmok egy részének kétoldali bénulása, a járás és a törzs egyensúlyának zavara. A perifériás idegrendszer károsodására neuropathia utal, a kezek és lábak zsibbadásával. Az alkoholisták szexuális tevékenysége nagymértékben beszűkül, az emlő megnövekedik a férfiaknál (gynaecomastia), heresorvadás és impotencia alakulhat ki. A magyar lakosság összes daganatos betegségének 3 százaléka alkoholizmus miatt alakul ki.

Egyes irodalmi adatok arra utalnak, hogy az alkohol növeli az emlőrák kockázatát is. Várhatóan a közeljövőben számos más daganattípusról is bebizonyosodik majd ugyanez, hiszen az alkohol általános sejtméregnek tekinthető, melynek rákkeltő szerepe ma már nyilvánvaló. Terhes anyák nagymérvű alkoholfogyasztása koraszülést és/vagy a magzat károsodását okozza. Az újszülött testtömege alacsony, hossza jelentősen elmarad az átlagostól, méhen belüli retardáció jelei figyelhetők meg. Nem ritka a microcephalia (az agy méretbeli növekedésének elmaradása, mely akár életképtelenséget is okozhat). Legtöbbször 60-as IQ-nak megfelelő mentális retardáció jelentkezik. Ezeknél a gyermekeknél a későbbiekben testi rendellenességek, illetve pszichés és magatartásbeli zavarok is felléphetnek- írja a webbeteg.hu

 

Forrás: MTI


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.