Botox helyett fagyasztott zsír

Fiatal nők számára már egy ideje alternatíva, hogy testzsírjuk egy részét lefagyasszák, és harminc év múlva szépészeti célból felhasználják.

A zsírleszíváson résztvevő páciensek zsírszövetét lefagyasztják és így tárolják tovább. A szépészeti sebészek szerint a páciensek ezeket a szöveteket még harminc évig felhasználhatják az esetlegesen megereszkedett bőrfelületeik feszesítésére.

A zsírátültetés a test bizonyos részeiről már egészen megszokott eljárás, főleg a fenékről a mellre szoktak áthelyezni zsírszövetet. A zsírleszívás során eltávolított szöveteket elszállítják egy laboratóriumba és ott előkészítik a tárolásra.

shutterstock_5806900

A pácienseknek arra is lehetőségük van, hogy zsírjukból őssejtet vegyenek le és azt is megőrizzék. A jövőben ez hasznos lehet zsírbeültetésnél, mivel ezzel stimulálhatják a véredények növekedését. Dr. Mike Comins, egy angol klinika igazgatója így nyilatkozott a zsírsejtek fagyasztásáról:

A húszas, harmincas és negyvenes korosztálynál a leszívott zsírból még megfelelő mennyiségű egészséges sejtszövetet lehet kinyerni, az öregedés során azonban már csökkenni kezd a sejtszövetek száma. A plasztikai sebészet legtermészetesebb módja lehet ez, hogy fiatalkori önmagunk szöveteit használjuk fel időskori önmagunk fiatalító kezeléséhez. Nagyszerű lehetőségről van szó.”

Forrás: