Amiből hirtelen gond lesz 50 év felett – 2.rész

Ha valaki elmúlt 50 éves, egyes betegségek minden átmenet nélkül és fájdalmasan törhetnek rá. Azok a kellemetlenségek pedig, melyek miatt fiatalabban talán nem idegeskedtünk, középkorúként nagyobb problémaként jelentkeznek. Miből lehet hirtelen gond 50 év felett?

Talán életünk korábbi szakaszában is voltak itt-ott fájdalmaink, panaszaink ezzel-azzal, ám az biztos, hogy kevésbé vettük őket komolyan. 50 év felett azonban ezekből az akkor még semmiségnek tekintett tünetekből is komolyabb baj lehet.

Egyes betegségek 50 év felett kezdenek megmutatkozni, s ekkor les ránk leginkább a szívroham, a stroke, vagy a gyengülő csontok problémája is.

Melyek azok az egészségügyi gondok, melyek 50 év felett különösen veszélyesek ránk nézve és hirtelen jelentkeznek?

Cikkünk előző részében már szó esett az első 7 komoly egészségügyi problémáról, jöjjön most a második hat!

8.Elkülönülő retina: a szemünkön ez a fényérzékeny réteg felelős azért, hogy az agyunk tudja, mit is látunk. Ha elválik a szem külső részétől, nem kap megfelelően oxigént, sem egyéb tápanyagokat. Vagyis, egy 50 év feletti ember azt tapasztalhatja, hogy csak lebegő foltokat lát, vagy villanó fényeket. A látást akár végleg is el lehet miatta veszíteni, ezért azonnal orvoshoz kell fordulni! A probléma gyakoribb rövidlátóknál, valamint azoknál, akik átestek szürkehályog-műtéten vagy egyéb szembetegségük volt.

9.Vesekövek: a nehéz csomók, amelyek többségükben kalciumból állnak, a vesékben formálódnak. Gyakran ártalmatlanul távoznak a szervezetből, ám a nagyobb darabok extrém fájdalmat válthatnak ki, vérzést vagy fertőzést okoznak, sőt blokkolhatják a vizelés útját. Férfiaknál sokkal gyakoribbak, mint a nőknél. Megelőzhető a kialakulásuk, ha elegendő vizet fogyasztunk naponta.

10.Tüdőgyulladás: az 50 év felettieknél nagyobb a kockázata annak, hogy a baktériumok okozta tüdőgyulladás kialakul – jóval jellemzőbb, mint a vírus által kiváltott betegség, és sajnos életveszélyes lehet. Az idősebb emberek gyakrabban kaphatják el, mivel az immunrendszer gyengül a kor előrehaladásával. Van ma már ellene oltás, amelyet 65 éves kor felett érdemes is mindenkinek felvenni.

11.Gerincferdülés: lassan alakul ki, ám egyszercsak észrevesszük, hogy baj van, hirtelen jelentkezik a probléma. Ez akkor történik meg, amikor a gerinccsatorna, amely a gerincvelőt és egyéb idegvégződéseket is magába foglalja, keskenyedni kezd – általában ízületi gyulladás miatt. Az idegek törhetnek vagy deformálódhatnak, fájdalmat, zsibbadást, görcsöket okozva a nyakon és a hát alsó részén. Gyógyszerekkel vagy fizikoterápiával is gyógyítható, bizonyos esetekben műtéttel.

12.Köszvény: hirtelen fájdalomként jelentkezhet 50 év felett a köszvény is. A fájdalmat és a duzzadást az ízületekben érezzük, főként a nagy lábujjnál tapasztalható. Ez is az arthritis egyik formája, amelynek oka a szervezetben felgyűlt húgysav. Ez általában megtörténik, ha magas vérnyomásra szedünk gyógyszert, vörös húst eszünk és kagylót, vagy napi 2 alkoholos italnál többet fogyasztunk el. Az üdítőkben levő édesítőszer vagy fruktóz szintén felelős lehet érte, no meg az elhízás.

13.Tüdőembólia: a veszélyes probléma akkor alakul ki, amikor vérrög szorul az erekbe az egyik tüdőben. 50 év felett ennek sajnos megnő az esélye. Súlyos állapot alakulhat ki – azonnali orvosi segítségre van szükség, ha mellkasi fájdalmat, légszomjat, szédülést érzékelünk. Véres lehet a köhögés, lábfájdalom jelentkezhet, a bőr nyirkossá, kékessé válik. A vérrög általában a lábakban jelentkezik először, tehát ez egy korai figyelmeztetés: a duzzanat vagy fájdalom a vádliban intő jel lehet.

A tüdőembólia kockázata nő, ha volt már szívbetegségünk, a közelmúltban műtöttek bennünket vagy szűkös helyen ültünk, összehúzódszkodva (például repülőn vagy autóban) hosszabb ideig.

Ügyeljünk a jelekre és vigyázzunk magunkra!

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.