Alvó vírus szabadult el a felmelegedés miatt

Az egyre melegebb időjárás az északi sarkkörön is gondot okoz, orosz területen egy eddig alvó vírus kelt életre emiatt.

Lépfene okozott tömeges rénszarvaspusztulást egy oroszországi kisváros, az északi sarkkörön fekvő Szalehard közelében. 72, nomád pásztorkodással foglalkozó ember betegedett meg és került kórházba – köztük egy 12 éves gyermek is, az ő életét nem tudták megmenteni. Valamennyien a kórral fertőzött húsból fogyasztottak, illetve érintkeztek elhullott állatokkal.

A környéken utoljára 1941-ben volt hasonló járvány, akkor kétezer rénszarvas pusztult el, emiatt az ott élők egy részét ki is kellett telepíteni.

Az anthrax tehát nem volt ismeretlen a térségben, de úgy gondolták, a rendkívüli hideg megoldotta a problémát, eltűnt a kórokozó. Azzal azonban senki sem számolt, hogy a vírus a fagyos talajban akár több száz évig is megőrzi életképességét, és a felmelegedés hatására feléled. Épp ezt történt most, hiszen az elmúlt hónapokban ezen a vidéken szokatlanul meleg volt az időjárás.

sejtek1

Jakab Ferenc virológus azt mondja: van egy valós félelem, ugyanakkor egy fikció is ezzel kapcsolatban. Az alvó kórokozók esetében sokkal veszélyesebbek a spóraképzésre alkalmas baktériumok, amelyek évtizedekig vagy még hosszabb ideig képesek a földben túlélni, felszínre kerülve pedig újra fertőzni.

A szakember vírusok esetén ezt sokkal kevésbé látja reális veszélynek – ami nem jelenti azt, hogy nem kerülhetnek elő a földből olyan vírusok, amelyek régen éltek, de nagy kiterjedésű, embereket megbetegítő járványt nem valószínű, hogy képesek okozni, tette hozzá.

A globális klímaváltozás, illetve a hatásaként már ma is érzékelhető felmelegedés régen elfeledett betegségeket is felébreszthet – állítják a témával foglalkozó kutatók.

Jakab Ferenc szerint azonban maga a globális felmelegedés sokkal aggasztóbb, mint az, hogy ezzel milyen kórokozók olvadnak ki.

 

Forrás: Hirado


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.