A túl sok ülés gyilkos lehet – akkor is, ha sportolunk

Álljunk fel a kanapéról, mert a túl sok ülés számos veszélyt rejt magában. Meghökkentően hangozhat, de sajnos van valóságalapja: ha 6 vagy ennél több órát ülünk naponta, jelentősen megnő korai halálunk esélye. A túl sok ülés ráadásul 14 féle módon pusztíthat el bennünket.

Úgy gondoljuk, hogy ha szinte egész nap ülünk, de heti egy-két alkalommal elmegyünk edzeni, már meg is van oldva a probléma? Sajnos, tévedünk. Az Amerikai Rák Szövetség tanulmánya rámutat arra, hogy ha túl sok ülés jellemzi életünket, azaz 6 vagy ennél több órát üldögélünk naponta, 19 százalékkal növeljük meg a korai halálunk valószínűségét – azokkal szemben, akik 3 vagy ennél kevesebb órát ülnek napi szinten.

A tanulmány szerzői szerint a túl sok ülés 14 féle módon gyilkolhat meg bennünket: a rák, szívbetegség, stroke, diabétesz, vesebetegség, öngyilkosság, krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), tüdőbetegség, májbetegség, peptikus fekély és egyéb emésztési betegségek, idegrendszeri rendellenesség, Alzheimer-kór vagy izom-csontrendszeri rendellenességek.

Túl sok ülés

Alpa Patel vezető kutató elmondta: a fő üzenet természetesen az, hogy többet kell mozogni. Minél kevesebbet ülünk, annál jobban járunk. Már az javítja a koleszterin-, a vércukorszintet és a vérnyomást, ha az órát megtörjük azzal, hogy csak 2 percre felállunk és valamilyen könnyed tevékenységet végzünk. A tanulmány ugyan nem bizonyíthat ok-okozati kapcsolatot, ám az világos, hogy az emberekre – esetükben az amerikaiakra – túl sok ülés jellemző, tévénézéssel, számítógépes munkával vagy játékkal töltik az időt és okostelefonoznak. Idősebb korban ráadásul az ember többet ül. S ha mellette még krónikus betegségben is szenved, ez még inkább így van.

Egy ausztrál tanulmány rámutatott, hogy a nem munkával töltött idő 90 százaléka üléssel telik, ennek felét a tévé vagy a számítógép előtt töltik az emberek. Hogy a túl sok ülés pontosan miért egészségtelen, az a szakemberek számára sem teljesen egyértelmű. Lehetséges, hogy akik gyakran üldögélnek a kanapén, nem egészséges szokásokkal is felvértezik magukat, így például sokat nassolnak. A hosszas ülést mindenesetre összefüggésbe hozták már a magas triglicerid-szinttel, vércukorral, vérnyomással és inzulinszinttel. A túl sok ülés kapcsolható az elhízás okozta gyulladásokhoz is.

Mindez megmagyarázza, miért hozható kapcsolatba az üldögélés a szívbajból, vese- vagy májbetegségből, diabéteszből, COPD-ből vagy rákból adódó halállal. Kevésbé világos, hogy az öngyilkosságból, Parkinson- vagy Alzheimer-kórból eredő elhalálozás, vagy az idegrendszeri- és csont-izomrendszeri megbetegedések miért hozhatók összefüggésbe a túl sok üléssel, ám az elképzelhető, hogy ezen állapotok önmagukban ülő életmódot eredményeznek. Az önpusztítás tekintetében valószínű, hogy a depressziós emberek nem mozognak – márpedig a testmozgás fontos a mentális egészség fenntartásához.

Túl sok ülés

A tanulmány szerint a vizsgált emberek halálozási aránya betegségenként változott, 10 százalék rák, 60 százalék csont- és izomrendszeri megbetegedések miatt halt meg. Patel és kollégái 128 ezer nőt és férfit vontak be a tanulmányba – kezdetben senki nem küzdött nagyobb krónikus betegséggel. A 21 éves nyomonkövetés alatt azonban 49 ezer ember halt meg közülük.

Dr. David Katz, a Derbyben levő Yale-Griffin Megelőzési Kutatási Központ vezetője elmondta: jó ideje sejtik, hogy a túl sok ülés, ha hosszú időn át jellemző, káros az egészségre. Rámutatott, hogy ez a tanulmány összefüggésbe hozza a bármely okból történő, korai elhalálozást a hosszantartó ülő életmóddal. Természetesen további tanulmányok szükségesek ahhoz, hogy a részletek is nyilvánvalóak legyenek a kutatók számára – de az mindenképp javasolható, hogy aki csak teheti, mozogjon minél többet! A tanulmányt az American Journal of Epidemiology szaklap közölte.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.