Vigyük a nagyszülőkhöz a gyerekeket!

Azok a gyerekek, akiknek a nevelésében a nagyszülők is részt vesznek, sokkal kiegyensúlyozottabbak és kedvesebbek – derült ki egy új kutatásból.

Nem csak a nagymamáknak és nagypapáknak tesz jó az unokák közelsége, hanem fordítva is, a gyerekre is jó hatással vannak a nagyszülők. A Brigham Young Egyetem tudósai ugyanis 408 tíz-és tizennégy év közötti gyereket kérdezett meg arról, hogy milyen a kapcsolata a nagyszüleivel. Egy év múlva a kutatók újból felvették a gyerekekkel a kapcsolatot, hogy az ismételt kérdések alapján tanulmányozhassák az érzelmi fejlődésüket.

Az eredményekből jól látszott, hogy a nagyszülőktől – a közvetlen családon és barátokon kívül -, sokkal több törődést és gondoskodást kaptak, mint másoktól. “A nagyszülők pozitívan hatottak az unokáikra, ami különbözik a szülő-gyermek kapcsolattól” – magyarázta Jeremy Yorgason, a tanulmány vezető szerzője.

Habár egyik diák sem lakott a nagyszüleivel, mégis sok gyerek tanulmányát a szülein keresztül anyagilag is támogatták. “Néhány nagypapa és nagymama olyan szerepet tölt be a család életében, mint a katasztrófavédelem, segít a válságban. Bár erről sokszor nem is tudnak az egyedülálló szülők gyermekei” – fűzte hozzá a kutató. A tanulmány a Journal of Research on Adolescence legfrisebb számában jelent meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/