Szex utáni depresszió: minden harmadik nő érintett!

Azt hihetnénk, hogy azoknak, akik kapcsolatban élnek és aktív a szexualitásuk, nincs okuk a depresszióra, a szakemberek azonban megcáfolták ezt az állítást.

Hogyan jöhet depresszió a szex után?

A klasszikus értelemben vett depressziótól annyiban tér el, hogy viszonylag rövid ideig tart, viszont a szexuális érintkezéseket követően igen gyakran üti fel a fejét. Épp ezért, talán nem is egészen helyes depressziónak nevezni ezt a lelkiállapotot, a tünetek azonban igen hasonlóak: szomorúság, idegesség, borús gondolatok, sírás vagy sírhatnék.

Egy amerikai vizsgálat szerint a nők csaknem 33%-a tapasztalt már hasonlókat az együttlétet követően, még akkor is, ha az aktust élvezte, elért a csúcsra és a partneréhez érzelmileg kötődött. Bár több tanulmány is alátámasztotta, hogy a szex – különösen, ha az orgazmust is elérjük – kifejezetten jót tesz testnek és léleknek, néhány esetben azonban akadnak kivételek.

depresszio, szex

Hasonló a helyzet a szülés utáni depresszióval is: elvileg az életünk egyik legszebb szakasza az, amikor anyává válunk, és végre hazavihetjük az új családtagot – néhány nőre mégis hatalmas szomorúság nehezedik. A szakemberek szerint a szeretkezést követő lehangoltság egy korábbi rossz élményből, önbizalomhiányból, önértékelési zavarokból, a biztonságérzet hiányából táplálkozik.

A rossz élmények, negatív érzelmek mélyen rögzülnek a tudatalattinkba, és olyankor is felszínre törhetnek, amikor arra a legkevésbé számítunk. Ezért is rendkívül fontos, hogy megosszuk párunkkal a gondolatainkat, megbeszéljük, mit szeretünk, és mit próbálnánk ki szívesen az ágyban. Ha olyan dolgokra mondunk igent, amik valójában nem vonzanak, s csak a férfit szeretnénk boldoggá tenni, nagy valószínűséggel számíthatunk a kellemetlen következményekre.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.