Rosacea megelőzésében segít a kávé?

Korábban azt hitték, a koffein árt

Noha bizonyos esetekben éppenséggel ellenzik a fogyasztását, a kávé egy új kutatás szerint olyan problémák megelőzéséhez is alkalmazható, mint a bőrpírról ismert rosacea.

Több betegségről és egészségügyi állapotról derült már ki, hogy a kávé fogyasztása valójában hatékony a megelőzésben.

Most a rosacea bőrproblémáról állapította meg egy új kutatás: hatásos lehet annak elkerülésében.

A kutatók felfedezése egy olyan elemzésen alapult, mely 83 ezer nő étrendi szokásait és rosacea kockázatát vizsgálta – az alanyok egy nemzeti ápolói tanulmányban vettek részt 1991 és 2005 között.

Mindez felülírja azt a régóta fennálló hiedelmet, miszerint aki rosacea bőrproblémával küzd, inkább kerülje a koffeint és egyéb forró italokat.

„Kiderült, hogy a kávéból származó koffein védelmet nyújthat a rosacea kialakulása ellen” – mondta Wen-Qing Li, a Providence-i Brown Egyetem dermatológiai és epidemiológiai professzor asszisztense és a tanulmány szerzője. A kutatás eredménye ugyanakkor határozottan bizonyítani nem tudja, hogy a kávé csökkenti a rosacea kifejlődésének kockázatát.

A rosacea gyakori krónikus gyulladásos állapot, amely az arcot érinti. Az orcák kipirultak lesznek, s olykor pattanásszerű dudorok is megjelennek rajtuk. A korábbi amerikai elnök, Bill Clinton küzdött ezzel a bőrproblémával, ahogyan a néhai brit hercegnő, Diana is.

De mennyi kávé csökkenti a rosacea kockázatot?

A kutatók szerint azok a kávéivók, akik naponta 100 milligrammnyi koffeint vettek magukhoz, 4 százalékkal mérsékelték a rosacea kialakulásának esélyét.

Azoknál, akik 4 vagy ennél több kávét fogyasztottak, „jelentős” csökkentés volt megfigyelhető a kockázat terén, összehasonlítva őket a havi egy kávét ivókkal.

Ugyanakkor, az adag mennyiségét nehéz megmondani. A Mayo Klinika felhívja a figyelmet, hogy egy 236 milliliteres kávé jellemzően 95 mg-165 mg koffeint tartalmaz – a tanulmány pedig azt jelezte, hogy egy valakinek legalább 2 adag kávé elfogyasztására van szüksége naponta ahhoz, hogy elérje a 100 milligrammot.

Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy egy, népszerű kávéláncoknál kapható, 590 milliliteres, nagyobb méretű kávé adag akár400-475 milligramm koffeint is magába foglalhat.

kave

Felmerül még az a kérdés is, hogy vajon miért csökkenti a koffein a rosacea kockázatát.

Wen-Qing Li szerint még mindig nem tudni pontosan, de lehetséges, hogy a hatást a koffein érrendszerre és immunrendszerre gyakorolt ereje váltja ki. A kockázat csökkentésében szerepet játszhat a koffein hatása bizonyos, kulcsfontosságú hormonokra: az adrenalinra, noradrenalinra és a kortizolra – vagy az antioxidánsokra, melyeket a kávé tartalmaz.

A kutató kiemelte ugyanakkor, hogy az összefüggés csak a kávéivóknál volt kimutatható. A tea, a szódavíz vagy a csokoládé fogyasztását nem vizsgálták ebben a témában és a koffeinmentes kávét illetően sem folytattak vizsgálatot.

Egy elemzés szerint a csokoládé inkább növeli a rosacea kockázatát, ám Li hozzátette: az eredmények persze nem zárhatják ki a koffein más formában elfogyasztott potenciális védő hatását.

A tanulmányt a JAMA Dermatology szakfolyóirat közölte.

Forrás: https://napidoktor.hu/index.php