Ölelő karosszék enyhíti a magányt

Ölelő karosszéket terveztek a magány enyhítésére Japánban. A fotel az embernél nagyobb, barátságos arcú szövetbaba, mely hosszú karjaival átöleli azt, aki az ölébe ül.

“Biztonságérzetet nyújt, bárki használhatja, de idősek számára terveztük” – mondta a fotelt forgalmazó UniCare képviselője a tokiói nemzetközi otthonápolási és rehabilitációs kiállításon.

Japán lakosságának jelenleg mintegy negyede 65 éven felüli, a jövőben számuk jelentős emelkedésére számítanak. A székért 46 ezer jent (104 ezer forint) kérnek, és gyártják kerekesszéket használó vevőknek is. A speciális járművek, ágyak és egyéb kényelmi eszközök mellett a háromnapos kiállításon egy sor szokatlan termék is látható, melyet mind arra terveztek, hogy az egyre több, egyedül élő idős embert jobb kedvre hangolják.

idős bácsi

Az UniCare úgynevezett Életritmus-babáit arra programozták, hogy gazdáikat figyelmeztessék gyógyszereik bevételére és arra is, hogy bizonyos időközönként látogasson el a mosdóba. Nemcsak beszélnek és ölelnek, hanem régi japán zenét is játszanak, ez is tetszik az időseknek – mondta a szóvivő.

Forrás: MTI

Forrás: