Krizantém és Mindenszentek – Hazai ünneplés

Mindenszentek ünnepét szerte a világon november első napján tartják. Az ünnep alatt azonban minden nemzet más ért, más szokásokkal, más hagyományokkal.

November első napjaiban ünnepeljük Mindenszentek ünnepét és a halottak napját.

Nálunk ezek az ünnepek nagy országjárással zajlanak, ki-ki ellátogat a temetőkbe a családtagok sírjához, virágot viszünk és gyertyát gyújtunk. Szerte a világon ünnepelnek ilyenkor, ki-ki a maga módján. Nézzük mások hogyan emlékeznek halottaikra távoli földrészeken!

Mindenszentek ünnepe a VIII. század elején került át november elejére, korábban hasonló megemlékezést májusban tartottak a keresztény közösségben. Az időpontváltozás oka a kelták régi népi újesztendejének megszentelése volt, ami a halottakról való megemlékezéssel is együtt járt.

Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg a keresztény egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi aggódó hangulattal, mely 1000-es évfordulóra a világvégét várta. Szerencsére a világvége elmaradt, de a halottakra való emlékezés, gyertyagyújtás, mind a mai napig élő szokás november 2-án.

krizantem

Nálunk és a környező országokban ez az ünnep hagyományosan csendes emlékezéssel telik. Kisebb településeken nálunk is él még számos népi hagyomány. Az egyik hiedelem szerint, aki virágot szedett más sírjáról, azt elvitte a halott. Égő gyertyát pedig nem volt szabad más sírjára tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak a halottak. Ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra.

A világon mindenhol megvan a halottakra való emlékezésnek a napja, ünnepe. Korántsem azonos módon teszik ezt világszerte. Ami Közép-Európában csendes családias ünneplés és temetői látogatás az máshol gyerekmulatság vagy népes fieszta.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.