Csajos este anyaként?

Ha a legutóbbi igazi csajos éjszakánk a középiskolában volt, ideje feleleveníteni a régi emlékeket! Fektessük le a gyerkőcöket, és hívjuk meg barátnőinket!

Csajos este – jár neked!

Senki sem mondta, hogy ha valakinek már van gyermeke, le kell mindenről mondania! A barátokra továbbra is szükség van, csak a dolgok kicsit átalakulnak. Meg kell szervezni a gyermekfelügyeletet például, de ha ez nem megoldható, a barátnőket házhoz is lehet hívni.

Ne feledjük el a régi közös estéket, hiszen mondanivalónk bőven van egymásnak most is, különösen, ha már mindannyian gyermeket is nevelünk! Nem csak a beszélgetés eshet jól: kiengedjük a fáradt gőzt, nevetünk, süteményt süthetünk együtt, sőt, még manikűrt, pedikűrt is adhatunk egymásnak! A lényeg, a szórakozás!

Valójában igen sok lehetőség van arra, hogy csapjunk egy kellemes közös estét, vagy akár az éjszaka is jöhet. Hogyan? Nézzünk például együtt egy filmet! Barátnők közt az sem ciki, ha egy jót sírunk rajta! A nők egyébként is jobban szeretik a romantikus sztorikat, és a többiek kifejezetten örülnének egy ilyen történetnek, míg a férjünk, illetve a párunk nem feltétlenül.

smink2 1000

Rendezzünk retró partit a csajoknak! Elő a régi, együtt hallgatott, kedvenc zenékkel, bulis számokkal! Sőt, még diszkóvilágítást is bevethetünk, és indulhat a szórakozás! A vicc kedvéért a beöltözés is jó ötlet, vagy legalább az élénk színű póló, és kislányos hajviselet.

Könyves klubot is működtethetünk! A kiolvasott köteteket csereberéljük, majd egy kávé, süti mellett beszéljük meg, hogy tetszettek! A tartalmas szórakozás, és kellemes beszélgetés garantált! Azokkal a barátnőkkel, akiknek szintén van gyermeke, időről-időre rendezhetünk gyermekruha-csereberét.

Sőt, nem csak a ruhákat, a játékokat is cserélgethetjük, így olcsóbban kijövünk, ráadásul, mivel a barátnőink gyermekeinek ruhái és játékai azok, tudhatjuk, hogy jól megőrzött, tisztán tartott holmikról van szó. Játsszunk társasjátékokat, persze csak ha van kedvünk és többen is szeretik!

Ha kártyázunk, akár egy kevés pénzben is tehetjük, majd az összegyűlt összegből elmehetünk egy étterembe vacsorázni és kicsit „kirúgni a hámból”. Rendezzünk közös süti- vagy sós ropogtatnivaló készítést! Minden este más ötletét készítjük el, és végül élvezettel fogyasztjuk el az eredményt.

buli

Ha fogyókúrázók is vannak közöttünk, a süti készülhet olyan anyagokból is, amelyek nem hizlalnak. Ugyanígy, főzhetünk is együtt! Ha többen vagyunk, gyorsabban haladunk az étel elkészítésével és a végeredmény közös diadal lesz.

Tanuljunk bele egymás hobbijába! A hölgyek közül biztosan mindenki jó valamiben, különös tehetsége van egy adott dologhoz. Minden csajos estén más hobbija kerüljön sorra! Ez nem csak szórakozás, hanem kiváló önfejlesztés is!

Járjunk el közösen valamilyen foglalkozásra! Remek szórakozást nyújt, ugyanakkor közös élmény is, plusz, ha például sportklubba járunk, a testünket-lelkünket is erősítjük. Ennyi ötlet közül biztosan találunk kedvünkre valót!

Forrás: https://napidoktor.hu/index