Bosszú, édes bosszú!

Vajon a bosszú tényleg olyan édes, ahogyan azt sokan vélik? A szakemberek szerint igen, legalábbis első látásra mindenképpen.

Ha valalaki megtorol egy őt ért sérelmet, valóban megkönnyebbülést érez, mivel az agyban ilyenkor szerotin és oxitocin szabadul fel, melyek kellemes érzést okoznak.

A sérelmek egészen apró dolgok is lehetnek, és bosszú alatt sem feltétlenül kell véres leszámolásra gondolni, elég ha felmutatjuk középső ujjunkat annak, aki meglök, vagy rádudálunk arra, aki autójával bevág elénk a forgalomban.

Mia Bloom, a Penn State Egyetem professzora, aki könyvében a nők szerepét vizsgálta a világ leghírhedtebb terroristacsoportjaiban, elmondta, hogy a gyengébbik nem esetében általában öt jellemző ok áll az erőszakos cselekedetek hátterében: a bosszúállás, a törlesztés valami korábbi cselekedetért, egy kapcsolat, valakinek a tisztelete, illetve a nemi erőszak. A bosszú oka nem kell, hogy feltétlenül magát a bosszúállót ért sérelem legyen, gyakran annak egy rokonát, esetleg egy közösséget vagy vallási csoportot érint, amelyhez tartozik.

Annak ellenére, hogy az agyban bekövetkező kémiai reakcióknak köszönhetően a bosszú jó érzéssel tölt el minket, megvan a hátulütője is, ugyanis könnyen kialakul egyfajta ördögi kör, melyben már nincs megállás. Az erőszak erőszakot szül, arra pedig csakis újabb erőszak lehet a válasz.

Bloom, aki számos erőszakos cselekedetet elkövető nővel készített riportot – köztük írországi katolikusokkal, Sri Lanka-i hindukkal és olyan amerikaiakkal, akik Irakba vagy Afganisztánba mentek háborúzni -, arról számolt be, hogy a bosszú édes íze után, ezek a nők gyakran bűntudattal, szorongással és poszttraumás stresszel szembesültek, sőt nem egyszer megbánták tettüket.

Forrás: https://napidoktor.hu/index